BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A praxisok tíz százaléka betöltetlen

Megyei szinten a legtöbb háziorvos, összesen 75 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hiányzik.

2010 és 2019 között  7 százalékkal csökkent a háziorvosok száma  – írja a GKI elemzése. A június elsejei adatok szerint 645 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon, összesen 477 településen. A 645 praxisból 24 közel 15 éve, 60 több mint 10 éve, 160 pedig több mint 5 éve betöltetlen. Ez nem csak azt jelenti, hogy a 6350 praxis közül, több mint minden tizedik betöltetlen, de azt is, hogy sok esetben hosszú éveket kell várni, mire egy praxist újra betöltenek, annak ellenére, hogy a praxisjog eladható és hitelt is fel lehet venni a vásárlásra. 

Fotó: MTI / Balázs Attila

 

2010 és 2019 között 438 fővel,  7 százalékkal csökkent a praktizáló háziorvosok száma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2019-es, adatai szerint a 6013 praktizáló háziorvos több mint 64 millió esetet látott el, egy orvosra 10 655 eset jutott, ez naponta 43 beteglátogatást jelent, ami közel 5 százalékkal több mint 2010-ben, egy betegre maximum 12 perc jutott írja a GKI elemzése.

Megyei szinten a legtöbb háziorvos, összesen 75 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hiányzik,

szintén magas ez a szám Pest- és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben, ahol 54, illetve 48 háziorvost keresnek. Továbbá átlag feletti volt még ez a szám Budapesten, Fejér, Bács-Kiskun és Békés megyék esetében. 

A legkevesebb, 16 betöltetlen praxis Komárom-Esztergom-megyében volt. Települések tekintetében kiemelkedő volt Salgótarján 8 betöltetlen praxissal. Továbbá négynél több háziorvos hiányzott Békéscsabán, Dunaújvárosban, Nagykanizsán, Pápán, Szombathelyen, Tatabányán, Zalaegerszegen, a XI, a XIII., a XIV., a XV., és a XX. kerületekben.

A betöltetlen praxisok növekvő számának egyik oka, hogy a háziorvosok körében jelentős az elöregedés,

azaz a nyugdíjba vonuló orvosok helyet nincs utánpótlás. A házi orvosok átlagéletkora 58-59 év körüli. A pandémiás állapot csak felgyorsította ezt a folyamatot, mivel a veszélyeztetett (65 év feletti) korosztályba tartozó háziorvosok már nem valószínű, hogy visszatérnek az ellátásba dolgozni. 

Fontos megjegyezni, hogy 2010 óta 70 százalékkal nőtt az alapellátásban dolgozók keresete, miközben a magyarországi keresetek 100 százalékkal, ez egyben azt mutatja, hogy a bérek emelése nem volt elegendő vonzerő a praxisok betöltésére. 

2021-től a háziorvosokat praxisközösségbe lépésre ösztönzi a kormány új támogatási politikája. Ennek célja, hogy a helyi alapellátásban dolgozók egy csapatba szerveződve magasabb szintű ellátást nyújtsanak, például azáltal, hogy közösen olyan eszközök beszerzését is megengedhetik maguknak, amit egyénenként nem tudnának. Ezzel tervezi kormány elérni, hogy a járóbeteg-ellátás egy része átkerüljön ezekbe a praxisközösségekbe. Ilyen formában a támogatást is a praxisközösségenként jár majd. 

Aki a legszorosabban együttműködik, az a teljes orvosi béremelést megkapja, aki lazább közösséget vállal, az az emelés nyolcvan százalékát kapja meg, aki pedig nem vállal praxisközösséget, az a harminc százalékát. 

 


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.