BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Úgy terjed a delta mutáns, mint a bárányhimlő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ világszintű figyelmeztetést adott ki.

A koronavírus legagresszívabb válfajáról, a delta mutáns terjedéséről osztott meg új kutatási eredményeket az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).

Aki elkapta a variánst, súlyosabb és hosszabb lefolyásra számíthat, mint az eredeti koronavírus betegség esetén – közölte a CNBC.

A tanulmány szerint:

a variáns ugyanolyan fertőző, mint a bárányhimlő, gyorsabban terjed viszont az ebolánál, sőt még a spanyolnáthánál is, amely a Covid előtt pontosan száz évvel jelent meg. 

Egyedül a kanyarónál tűnik visszafogottabbnak.

Fotó: Shutterstock

A delta variáns 132 országban van jelen és az Egyesült Államokban már a mutáns a betegség uralkodó formája.

Az orvosok háborús állapotként értékelik a helyzetet, amelyben az ellenség megváltozott és minden eddiginél gonoszabb testet öltött.

Az amerikai egészségügyi tisztviselők szerint az államnak még nagyobb erőfeszítéseket kellene tennie az átoltottság érdekében.

A vakcinák a fertőzés esélyét a harmadára, míg az elhalálozás veszélyét a tizedére csökkenthetik.

Joe Biden csütörtökön jelentette be, hogy a szövetségi dolgozók kötelesek igazolni a védettségi státuszukat.

Ez egy amerikai tragédia. Emberek halnak meg, akiknek nem kéne meghalniuk

– fogalmazott az elnök. Az új irányelvek a lakosság mintegy kétharmadára vonatkoznak.

Az oltatlanok kötelező maszkviselésre, és heti több koronavírus tesztelésre számíthatnak.

A Kanadában, Szingapúrban és Skóciában végzett vizsgálatok alapján a delta variánssal fertőzött emberek körében sok esetben borítékolható a kórházi kezelés, nagyobb esély van az intenzív osztályra kerülésre, az oxigénhiányra és a tüdőgyulladásra,  és végső soron a halál a bekövetkezhet.

Az amerikai válságstáb tájékoztatása szerint az elmúlt két hétben 145 százalékkal emelkedett a koronavírusos megbetegedések száma.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.