Új csúcsot ért el a balatoni komp nyári utasforgalma az idén, amely a tavalyit csaknem 15 százalékkal, de az elmúlt évtizedek rekordévének számító 2019-est is túlszárnyalta 3 százalékkal; a szállított kerékpárok száma 2019-hez képest 25 százalékkal nőtt augusztus végéig – közölte Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója pénteken.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly a pandémia hatására visszaesett a szállított gépjárművek száma, az idén azonban a 2019-est is felülmúlta, 7 százalékkal. A balatoni kerékpáros turizmus dinamikus fejlődését mutatja, hogy a kompon szállított biciklik száma az elmúlt 5 évben 50 százalékkal nőtt. 

Fotó: Varga György / MTI

Az idén megdőlt az elmúlt évtized napi utascsúcsa is a kompon: 

augusztus 20-án 19 532-en keltek át Szántód és Tihany között. 

A hajójáratok közül továbbra is a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalakon közlekedők a legnépszerűbbek. 

A leglátványosabb keresletbővülés a balatonlellei séta- és programhajók iránt volt, az egyre népszerűbb dél-balatoni településen vették legtöbben igénybe a cég gyermekhajóit, és a sétahajókra váltott jegyeket tekintve is dobogós helyet ért el, megelőzve nagyobb tóparti városokat. 

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a cég 10 egységből álló vitorláskikötő-lánca csaknem 100 százalékos kapacitáskihasználtsággal üzemelt a nyáron. A 75 százalékban állami, 25-ben tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő társaság a tavalyinál is jobb évben bízik az idén, változatlan személyjegyárak mellett az árbevétel várhatóan 3,5 milliárd forint körül alakul – mondta Veigl Gábor. 

A Bahart két kempingje, a siófoki hotelje, a csopaki közforgalmú kikötője, egy siófoki dísztér, valamint szolgálati lakásoknak helyet siófoki ingatlaneladásából származó bevételeit fejlesztésekre fordítják a vezérigazgató tájékoztatása szerint. A tavaszi közgyűlés döntése értelmében a társaság továbbra is maga fogja üzemeltetni vitorláskikötő-láncát – mondta a cégvezető. 

A Bahart flottájában sorra újulnak meg a hajók, a társaság 2021-ben több mint 200 millió forintot fordított korszerűsítésekre annak érdekében, hogy modern utazási feltételeket és üzembiztos működést biztosítson az utasoknak – folytatta a vezérigazgató. A régi hajók rekonstrukciója mellett jövőre újak is munkába állnak; 2022-ben két 45 méteres komp érkezik a Balatonra. Jövőre a célok között szerepel a kikötők és a révállomások megújítása is – mondta Veigl Gábor.