Meng Van-csou, a Huawei pénzügyi igazgatója a vádak szerint a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül Iránnal üzletelt 2009 és 2014 között, megsértve ezzel az Egyesült Államok és az által az országra kivetett szankciókat. Ezért 2018 decemberében le is tartóztatták a vancouveri nemzetközi repülőtéren, az ellene kiadott amerikai elfogatóparancs alapján és vádat is emeltek ellene banki csalás miatt.

Fotó: Don MacKinnon / AFP

Pénteken azonban Meng megegyezett az amerikai ügyészekkel, így elhagyhatja Kanadát, ahol házi őrizetben volt mindeddig. A lépés segíthet az elmérgesedő amerikai-kínai és kínai-kanadai kapcsolatok javításában is. A kínai vállalat pénzügyi igazgatójának letartóztatása ugyanis diplomáciai vihart kavart, és Kanadát is belekeverte a perpatvarba, amikor Kína nem sokkal Meng őrizetbe vétele után letartóztatott két kanadait, egy üzletembert és egy volt diplomatát, noha Peking nyilvánosan arról beszélt, hogy nincs összefüggés az esetek között.

Mindennek némiképp ellentmond, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti vita megoldásán túl a megállapodás a Kínában fogva tartott két kanadai, Michael Spavor üzletember és Michael Kovrig volt diplomata szabadon bocsátását is lehetővé teszi, akik közül Spavort egy kínai bíróság kémkedésért 11 év börtönbüntetésre ítélte. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök péntek késő este közölte, hogy a két kanadai állampolgár már szombat reggel visszaérkezik hazájába.
 A Reuters hírügynökség pénteken egy cikkben arról számolt be, hogy az Egyesült Államok a vádemelés elhalasztásáról szóló megállapodást kötött Menggel. Nicole Boeckmann, a brooklyni ügyvivő amerikai ügyész azt mondta, hogy a megállapodás megkötésével Meng vállalta a felelősséget egy globális pénzügyi intézmény becsapására irányuló rendszer elkövetésében játszott főszerepéért.

A megállapodás azonban csak Mengre vonatkozik, munkáltatóját az amerikai igazságügyi minisztérium továbbra is perbe kívánja fogni, készül is a Huawei elleni eljárásra, hogy igazát bizonyítani tudja.

A brooklyni szövetségi bíróság pénteki meghallgatásán, amelyen Meng virtuálisan Kanadából vett részt, David Kessler helyettes amerikai ügyész azt mondta, hogy a kormány indítványozni fogja az ellene felhozott vádak elutasítását, ha a 2022 decemberében lejáró megállapodás szerinti összes kötelezettségének eleget tesz. Hozzátette, hogy Menget személyes óvadék ellenében szabadlábra helyezik, és az Egyesült Államok azt tervezi, hogy visszavonja a kiadatására vonatkozó, Kanadához intézett kérelmét. Egy kanadai bíró később aláírta Meng felmentési végzését, amellyel megszűntek az óvadékra vonatkozó feltételek, és közel három év házi őrizet után szabadon távozhatott.

A menedzser a bíróság lépcsőjén Meng megköszönte a bírónak a tisztességes eljárást, és arról beszélt, hogy az ügy fejtetőre állította az életét, majd egy, az ügyet ismerő személy szerint péntek este visszarepült Kínába.