Gazdasági és kereskedelmi kérdésekről egyeztetett Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter videókapcsolaton keresztül kedden reggel adta hírül a kínai sajtó.

Fotó: Shutterstock

A két fél "gyakorlatias, őszinte és építő jellegű" tanácskozást folytatott a makrogazdasági helyzetről, valamint a két- és többoldalú együttműködésről számolt be CGTN pekingi székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.

A felek egyaránt fontosnak tartották, hogy Kína és az Egyesült Államok erősítsék a gazdaságpolitikáik összehangolását, mivel a világgazdaság helyreállása kritikus ponthoz ért.

Liu Ho, aki Kína kereskedelmi főtárgyalójának szerepét tölti be az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon, aggályát fejezte ki  az amerikai pótvámok és szankciók feloldását, valamint a kínai vállalatokkal szembeni, méltányos bánásmódot illetően.

Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye szerint Yellen a beszélgetés során "nyíltan felvetett aggályos kérdéseket", ám erről további részleteket nem közöltek.

Liu Ho még a hónap elején Katherine Tai-jal, az Egyesült Államok külkereskedelmi képviselőjével folytatott egyeztetést videókapcsolaton keresztül egyebek mellett a tavaly januárban aláírt kínai-amerikai gazdasági és kereskedelmi megállapodás gyakorlati alkalmazásáról, valamint a felek kölcsönös aggályairól.

A kínai kereskedelmi minisztérium a múlt héten közölte, hogy Kína üdvözölné egyes, kínai termékekre kivetett amerikai büntetővámok feloldását. 

Hozzátették: a két félnek együtt kellene dolgoznia annak érdekében, hogy megteremtsék a kereskedelmi megállapodás első szakaszának alkalmazásához szükséges feltételeket.

Kína a megállapodásban vállaltak szerint egyebek mellett 16 milliárd dollárral növeli az amerikai agrártermékek importját. 

A CGTN rámutatott: a kínai hivatalos adatok alapján a megállapodásban foglalt, amerikai mezőgazdasági termékek importját illetően augusztusig Kína 92 százalékban teljesítette az aktuális év addig eltelt időszakára kitűzött célt. A Peterson Nemzetközi Közgazdasági Intézet adatait idézve hozzátették, hogy az amerikai exportadatok alapján ugyanebben az időszakban a kitűzött cél 89 százaléka teljesült.