Spanyolországban ezentúl kötelező lesz a maszk viselése a szabadban, mert tartanak a koronavírus omikron variánsának fertőzésétől. 

Pedro Sánchez miniszterelnök szerdán jelentette be az intézkedést a regionális vezetőkkel tartott videókonferenciát követően.

Az ibériai ország a járvány korábbi szakaszában már bevezette a kötelező kültéri maszkviselést, és sok spanyol továbbra is önkéntesen viselte a védőeszközt. Sánchez azt mondta, hogy Spanyolország az omikron variáns terjedése ellen az oltásokkal és az egészségügyi személyzet megerősítésével is küzd.

Fotó: Shutterstock

Az északkeleti Katalóniában még szigorúbb intézkedéseket vezetnek be. 

A Barcelonát is magában foglaló régió a héten bejelentette a kocsmák, klubok és diszkók bezárását, valamint azt, hogy hajnali 1-től reggel 6 óráig kijárási tilalmat rendelnek el, továbbá korlátozzák az éttermek és szabadidős létesítmények látogathatóságát. 

Az intézkedések pénteken lépnek életbe, és kezdetben 15 napig tartanak majd.

Spanyolország-szerte az egekbe szökött az új megbetegedések száma, már legalább 5 585 054 ember fertőződött meg a koronavírussal, az új esetek csaknem felét az omikron variáns okozza. Egy nap alatt 49 823 fertőzést vettek nyilvántartásba. A több mint 80 százalékos oltási aránynak köszönhetően azonban a fertőzöttek közül sokan legfeljebb enyhe tüneteket mutatnak, és a kórházak sem terhelődtek túl.

A hatóságok adatai szerint a 47 milliós országban eddig 88 887 beteg halt meg.