A Fehér Ház tájékoztatása alapján Joe Biden amerikai elnök csütörtökön figyelmeztette ukrán kollégáját arra, hogy fennáll a lehetősége, hogy Oroszország a jövő hónapban katonai akciót indít Ukrajna ellen – írta a The Telegraph.

A Kreml szintén borús hangulatú közleményt adott ki arról, hogy kevés okot lát az optimizmusra a krízishelyzet megoldását illetően, mivel az Egyesült Államok a héten ismét elutasította Oroszország diplomáciai követeléseit.

Fotó: AFP

Bár az orosz tisztviselők szerint az országok közötti párbeszéd továbbra is lehetséges a válság lezárása érdekében, de Biden elnök figyelmeztetése arra utal, hogy egyre nő az aggodalom, hogy Vlagyimir Putyin a közeljövőben megindítja az ukrán területek elleni inváziót.

A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden Volodimir Zelenszkij ukrán kormányfővel folytatott telefonbeszélgetése nem oszlatta el az aggodalmakat.

Biden elnök azt mondta, fennáll a lehetősége, hogy az oroszok februárban megszállják Ukrajnát

– nyilatkozta Emily Horne, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.

Az orosz-ukrán határon a feszültség az elmúlt hetekben egyre jobban fokozódott, az Egyesült Államok és a NATO-szövetségesek aggodalmukat fejezték ki azt követően, hogy az ukrán határ mentén csaknem 100 ezer orosz katona jelent meg, amiből arra lehet következtetni, hogy Moszkva a szomszéd ország lerohanását tervezi.

Moszkva kezdetektől fogva tagadja, hogy bármi ilyen terve lenne, ugyanakkor számos olyan követelést fogalmazott meg, amelyek szerinte hozzájárulnának Európa biztonságához.

Nem meglepő módon az Egyesült Államok és szövetségesei határozottan elutasítanak minden engedményt Moszkva számára, így többek között Ukrajna NATO-csatlakozásának végleges megtiltását, és a katonai blokk csapatainak és felszereléseinek Kelet-Európába telepítésének beszüntetését egyaránt.

Washington egyúttal igen komoly szankciók bevezetését helyezte kilátásba Moszkva számára, amennyiben támadást intéz Ukrajna ellen.

Az orosz lakosságot és kulcsfontosságú gazdasági ágazatokat egyaránt célba vevő válaszlépések mellett magas rangú amerikai tisztségviselők azt is biztosra veszik, hogy Németország nem adna engedélyt egy újonnan épített gázvezeték üzembe helyezésére egy esetleges orosz invázió esetén.

Fotó: Anadolu Agency via AFP

Bár most minden szem Putyin következő lépésére szegeződik, sokat attól tartanak, hogy Európában ismét háború lesz.

Ettől a szcenáriótól tart Joe Biden is, nem véletlenül figyelmeztette Zelenszkijt egy várható februári katonai támadásra.

Több katonai szakértő is úgy véli, hogy Oroszország csupán az optimális talajviszonyokra várhat, hiszen egy esetleges invázió esetén a fagyott talajon könnyebb a nehéz harci gépekkel közlekedni.

Amikor Oroszország 2014-ben megszállta a Krím-félszigetet, arra szintén február végén került sor.

Zelenszkij a Twitteren azt is közölte, hogy Bidennel az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatások lehetőségéről is tárgyaltak.

A Fehér Ház kommünikéje szerint Biden tényleg vizsgálja a további gazdasági támogatások lehetőségét, miután Ukrajna az orosz katonai csapatmozgások miatt nyomás alatt van.

Hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa is ülésezni fog, ahol Oroszország fenyegető magatartása lesz a fő téma. A világszervezet szerint a több mint 100 ezer fős sereg megjelenése a határ mentén

egyértelmű fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra, valamint az ENSZ Alapokmányára.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov korábban újságíróknak elmondta, hogy Washington válaszai kevés okot adnak az optimizmusra, azonban még továbbra is van esély a párbeszéd folytatására, ami valamennyi félnek érdeke.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is arról nyilatkozott, hogy az amerikai fél válasza tartalmaz olyan elemeket, amelyek a másodlagos kérdésekről szóló komoly tárgyalások elkezdéséhez megfelelő alapot adnak, azonban a fő kérdésekben továbbra sincs előrelépés.

A fő követelések Moszkva részéről azok, hogy a NATO ne bővüljön keleti irányba, és a szövetség tekintsen el az Oroszországot fenyegető fegyverek telepítésétől.

Lavrov elmondta, hogy a legmagasabb rangú tisztviselők hamarosan javaslatokat fognak benyújtani Putyin számára. Peszkov pedig kiemelte, hogy a Washington leutóbbi válaszára reflektáló orosz reakció is rövidesen megérkezik.

Fotó: Valentin Sprinchak

Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter megerősítette, hogy Kijev látta az amerikai választ, mielőtt azt Oroszországnak átadták volna, és nem volt ellenvetése. A tárcavezető a Twitteren azt írta, hogy fontos, hogy az Egyesült Államok szoros kapcsolatban maradjon Ukrajnával az Oroszországgal történő valamennyi kapcsolatfelvétel során.

Kuleba kiemelte, hogy

Ukrajnának mindenképpen meg kell erősítenie védelmi rendszerét.

Megszólalt a német külügyminiszter is. Annalena Baerbock egy Ukrajnáról szóló parlamenti vitában elmondta, hogy a kormány összehangolja külpolitikáját a szövetségeseivel, és jó néhány lehetőséget mérlegel, amelyek között lényeges elem az új, Németországba vezető Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték témaköre is.

Szakértők körében az esetleges ukrajnai orosz offenzívával kapcsolatos aggodalmak mellett olyan, látszólag meredek spekulációk is felbukkantak, hogy Moszkva válaszlépései között a nyugati féltekén végrehajtandó katonai bevetések is szerepelhetnek, például Kubában és Venezuelában. Azonban ennek kicsi a valószínűsége, és orosz tisztségviselők is tagadják az ilyen terveket.

Kuba és Venezuela célja egyaránt az, hogy kilépjen az elszigeteltségből, és normalizálja kapcsolatait az Amerikai Egyesült Államokkal. Emiatt fel sem merült, hogy ott bázist létesítsünk, ahogyan az a szovjet időkben történt – nyilatkozta Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője az orosz médiának.