Klaus Iohannis román államfő Twitter-bejegyzésekben üdvözölte csütörtökön, hogy Emmanuel Macron francia és Joe Biden amerikai elnök is kész katonákat küldeni Romániába a NATO keleti szárnya, a Fekete-tenger térsége biztonságának erősítése érdekében. 

A román elnök Macronnak az elzászi Haguenauban mondott szerdai beszédére reagált, amelyben a francia elnök kitért arra: Franciaország a NATO-missziók révén eddig is küldött csapatokat a balti térségbe, hogy szavatolja európai szövetségesei biztonságát, és továbbra is ezt fogja tenni. 

Készek vagyunk továbblépni a NATO keretében, és újabb, előretolt megerősített jelenlét típusú küldetésekben szerepet vállalni, főleg Romániában

 – idézte a román média Macron francia katonák előtt mondott beszédét. 

Fotó: BARIS SECKIN / AFP

A francia elnök bejelentéséről beszámoló G4Media hírportál kiemelte: az ígéret olyan körülmények között hangzott el, amikor újabb csúcsra emelkedett a feszültség Kelet-Európában, miután Oroszország több mint százezer katonát vont össze az ukrán határoknál. 

Iohannis szerint a francia katonák részvétele egy romániai megerősített NATO-jelenlétben hozzájárul a francia–román stratégiai partnerség megszilárdításához a Fekete-tenger térségében. 

A román elnök nem sokkal később Joe Biden bejelentését is üdvözölte, melyben az Egyesült Államok elnöke leszögezte: 

növelni fogják az amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban és Romániában, ha tovább romlik a biztonsági helyzet a térségben. 

Biden hivatalba lépése egyéves évfordulója alkalmából tartott szerdai sajtóértekezletén arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államoknak a NATO ötödik cikkelye értelmében kötelessége megvédeni ezeket az országokat, ugyanis NATO-tagállamok. 

Nem áll fenn ugyanez a kötelezettség Ukrajnával kapcsolatban, de nagyon aggasztónak tartjuk, ami ott történik

 – idézte Bident a román hírportál. 

Biden: Putyin bevonul majd Ukrajnába

Az amerikai elnök azt mondta, hogy egy esetleges támadás Ukrajna ellen a kilátásba helyezett amerikai szankciók miatt sokba kerülne Oroszországnak és gazdaságának.

A NATO-szövetségesek bejelentéseit – a román hadsereg élén korábban vezérkari főnöki tisztséget betöltő – Nicolae Ciucă miniszterelnök és Bogdan Aurescu külügyminiszter is üdvözölte. 

Bukarest évek óta szorgalmazza a NATO keleti szárnyának, a védelmi szövetség fekete-tengeri katonai jelenlétének megerősítését, és 

Oroszország agresszív magatartását teszi felelőssé a térségben kialakult feszültségért. 

Romániának 650 kilométernyi közös szárazföldi határa van Ukrajnával, a Fekete-tenger térségében közvetlen szomszédja az Odesszai terület, légvonalban pedig mintegy 200 kilométer választja el az Oroszország által annektált Krím félszigettől.