Közélet

Kreml: Oroszország nukleáris terveit nem befolyásolja a Nyugat reakciója

Az orosz álláspont szerint a megállapodás nem sérti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó nemzetközi kötelezettségvállalásokat.

A Nyugat reakciója nem befolyásolja a taktikai atomfegyverek fehéroroszországi telepítésének tervét – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.

 

Oroszország terveit biztosan nem befolyásolja az ilyen nyugati reagálás

 

 – hangoztatta a Kreml szóvivője. A veszélyesnek és felelőtlennek minősítette Oroszország nukleáris fegyverekkel kapcsolatos retorikáját vasárnap, Ukrajna pedig sürgette a nyugati szövetségeseket az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívására.

Moscow,,Russia,-,May,01,,2019:,View,Of,Grand,Kremlin
Fotó: Vladimir Zhupanenko

Mint mondta, Vlagyimir Putyin mindent elmagyarázott a szombati interjúban, és ehhez nincs mit hozzáfűzni. Az orosz elnök nyilatkozatában azt mondta, hogy Oroszország a fehérorosz fél kérésére taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba, ugyanúgy, ahogyan ezt az Egyesült Államok több szövetséges ország esetén már rég megtette. Közölte, hogy Moszkva már adott át Minszknek Iszkander-rakétakomplexumot, amely atomfegyver hordozására is alkalmas lehet, július 1-jén pedig a köztársaság területén befejeződik a taktikai atomfegyverek tárolójának építése.

 

A Fehéroroszországgal kötött megállapodás nem sérti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó nemzetközi kötelezettségvállalásokat

 

 – hangsúlyozta az orosz elnök. Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára rövidlátónak és veszélyesen ostobának minősítette azon amerikai politikusok nézeteit, akik úgy vélik, hogy Oroszország már nem lenne képes válaszolni egy amerikai megelőző atomcsapásra. A tisztségviselő szerint egyes nyugati politikusok, feledve a történelem tanulságait, olyan bosszúról ábrándoznak, amely az Oroszország feletti katonai győzelemhez vezetne.

Az orosz biztonsági tanács titkára így kommentálta, hogy egy amerikai B–52H Stratofortress stratégiai bombázó repülést hajtott végre a Balti-tenger nemzetközi vizei felett. A Flightradar szolgálat szerint a gép március 12-én lépett be a Finn-öböl feletti légtérbe, majd az orosz határ közelében manőverezett, ahonnan Észtország légterébe távozott.

 

Patrusev hangot adott álláspontjának, miszerint a NATO részese az ukrajnai konfliktusnak, 

 

és nem titkolja fő célját, a háború elhúzását, ezáltal Oroszország legyőzését és továbbdarabolását. 

 

Dmitrij Peszkov taktikai atomfegyver ukrajnai háború
Kapcsolódó cikkek