Polgárháborús helyzet alakult ki Oroszországban Jana Cernochová cseh védelmi miniszter szombati nyilatkozata szerint, amelyet az MTI idéz. A miniszter úgy látja, hogy Ukrajna most ehhez igazíthatja az orosz erők ellen indított offenzíváját.
Kérdés, mit lép az orosz védelmi minisztérium
A CTK cseh hírügynökségnek nyilatkozva Cernochová úgy fogalmazott: úgy látja, nagyon súlyos konfliktus alakult ki Oroszországon belül, ami azt üzeni Ukrajna számára, hogy most lehetősége van átcsoportosítani az erőit, és az új helyzethez igazíthatja az oroszokkal szembeni ellentámadását.
A miniszter szerint ez most jó fejlemény abból a szempontból, hogy az ukrán erők nyertek erre valamennyi időt.
„Még várjuk a további fejleményeket, elsősorban azt, hogy az orosz védelmi minisztérium képviselői hogyan fognak reagálni, feltehetően az most a legfontosabb kérdés" - mondta Jana Cernochová. A miniszter nem sokkal korábban azt írta a Twitteren: „tizenhat hónap ukrajnai háborúzás után Oroszország most saját maga ellen indított háborút".
A lettek szigorították a határellenőrzést a lett-orosz határon
Edgards Rinkevics lett külügyminiszter bejelentette, hogy szigorították az ellenőrzést a lett-orosz határon, és a jelenlegi helyzetben nem engednek be orosz állampolgárokat az országba. Hozzátette, pillanatnyilag Lettországot nem éri közvetlen fenyegetés, de figyelik a fejleményeket, és egyeztetnek a szövetséges országokkal.
Szombat hajnalra nyílt katonai konfrontációvá fajult a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-csoport és az orosz védelmi minisztérium viszálya – idézi fel az MTI. A magánhadsereg egységei legalább két helyszínen átléptek a megszállt ukrajnai térségekből Oroszország területére, és biztonsági szempontból kulcsfontosságú létesítményeket foglaltak el. Prigozsin azzal fenyegetett, hogy emberei Moszkváig fognak vonulni.