BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Valódi büntetés jár a kamu otthonfelújításért

Fiktív számlák létrehozása és a magyar állam megkárosítása miatt nyomoz a NAV.

Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntett és más bűncselekmények miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága. Az érintettek elszámoltatása folyamatban van.

Man,Plastering,Drywall,In,A,Private,House.
felújítás, otthonfelújítás
Fotó: Shutterstock

A NAV tájékoztatása alapján az elkövetők az ismeretségi körükben szerveztek be olyan családokat, akik otthonfelújítási támogatás igénybevételére voltak jogosultak. Rávették őket arra, hogy nyújtsák be a támogatás iránti igényüket anélkül, hogy az otthonukban a felújítási munkákat megvalósítanák.

Az elkövetők az elszámolás idején fiktív számlákkal igazolták a felújítás megtörténtét az állam felé. Ezeket a számlákat az elkövetők érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok állították ki az érintettek részére. Az így elnyert támogatási pénzeket az igényjogosultak, valamint az ötletgazdák szétosztották egymás között.

A szükséges bizonyítékok begyűjtése, illetve az államnak okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében a NAV pénzügyi nyomozói és járőrei a helyi rendőrkapitányság közreműködésével kényszerintézkedéseket hajtottak végre.

Több mint 100 millió forint vagyont biztosítottak készpénzben, ingó és ingatlan formájában, valamint tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

Az ügyben a vizsgálat még folyamatban van, eddig hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.