BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ukrán külügyminiszter szerint öngyilkossággal érne fel Európának, ha Kijev nem csatlakozhatna a NATO-hoz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ne ismételjük meg a 2008-as hibát, amikor Ukrajna tagságát ellenezték – mondta Dmitro Kuleba egy interjúban.

Öngyilkosság lenne, ha az Oroszországgal vívott háború befejezése után nem vennék fel Ukrajnát a NATO-ba, mert ez azt jelentené, hogy a fegyveres konfliktus a jövőben kiújulhatna – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az Axel Springernek adott interjúban. A tárcavezető megjegyzései a július közepén tartandó NATO-csúcstalálkozó előtt hangzottak el, amikor keleti szomszédunk tagsági pályázata kapcsán komoly vita várható.

Fotó: AFP

Kijev szeretné, ha a védelmi szövetség elkötelezné magát a csatlakozás mellett, de a tagállamok szerint erre csak akkor kerülhet sor, ha az orosz erők már nem tartózkodnak a területén. Olaf Scholz német kancellár június végén közölte: a július 11–12-i vilniusi NATO-csúcstalálkozónak Ukrajna katonai erejének megerősítésére kellene összpontosítania ahelyett, hogy folyamatot indítana Kijevnek a transzatlanti szövetséghez való csatlakozására. Kuleba az interjúban visszavágott Berlinnek, és óva intett az olyan kimeneteltől, mint amely a 2008-as bukaresti NATO-csúcson jött létre, amikor Berlin és Párizs elutasította Ukrajna és Grúzia NATO-tagságát.

Ne ismételjük meg azt a hibát, amelyet Merkel kancellár 2008-ban Bukarestben elkövetett, amikor hevesen ellenzett minden előrelépést Ukrajna NATO-tagsága felé

– mondta a politikus. Szerinte az akkori döntés megnyitotta az ajtót Putyin előtt, hogy megszállja Grúziát, majd folytassa destabilizáló törekvéseit a régióban, végül pedig annektálta a Krímet. Hozzátette: ha Ukrajnát 2014-re felvették volna a katonai szövetségbe, akkor nem történt volna meg a Krím annektálása, és nem lenne háború. Kuleba visszautasította Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentését, miszerint Ukrajna nem győzhet a háborúban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elképzelése szerint Ukrajna csatlakozhat a NATO-hoz és az EU-hoz, miután Kijev visszaverte az orosz hadsereget. Natalia Galibarenko, Ukrajna NATO-nagykövete szerint az ország valamiféle meghívás vagy kötelezettségvállalás elérése törekszik a vilniusi csúcstalálkozón.

A következő hetek döntők lehetnek az ukrajnai háborúban

Nagyon sok múlik a következő heteken és hónapokon az ukrajnai háború lezárását illetően – közölte John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora. Kirby szerint nincs jele, hogy a Wagner-zendülés változtatott volna a háború menetén.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.