BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elfogytak a hagyományos lőszerek, ezért küld tiltott kazettás lövedékeket Ukrajnába Washington

Komoly feszültségeket váltott ki a tiltott fegyverek átadása, már Joe Biden is magyarázkodik.

A hagyományos lőszerek hiánya miatt küld az Egyesült Államok Ukrajna számára ENSZ-egyezmény által tiltott kazettás lőszereket – nyilatkozta Joe Biden elnök pénteken, miután kormánya újabb, ezúttal 800 millió dollár (mintegy 480 milliárd forint) értékű katonai segítséget jelentett be. Biden a CNN-nek adott interjúban nehéz döntésnek nevezte a hozzájárulás megadását a vitatott eszközök szállításához, de hozzátette, hogy meggyőzték őt erről, mert Ukrajnának szüksége van lőszerre az orosz erők elleni támadáshoz. Az ukrán erők kifogyóban vannak a tüzérségi eszközökből, és nekünk is alacsonyak a készleteink – magyarázta az elnök, hozzátéve, hogy átmeneti időszakra fogadta el a védelmi minisztérium javaslatát a kazettás eszközök ukrajnai szállítására, ameddig az Egyesült Államok nem lesz képes több 155 milliméteres lőszert legyártani.

Fotó: AFP

Az amerikai védelmi minisztérium illetékese pénteken azt mondta, hogy a vitatott lőszerek szállításának elsődleges oka, hogy segítsenek az ukrán erők számára áttörni az orosz védelmi vonalakon. Colin Cahl, a Pentagon védelempolitikáért felelős államtitkára elismerte, hogy az ukrán ellentámadás kicsit lassabban halad, mint sokan remélték. Előzőleg az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján a lőszerekkel kapcsolatos aggályokról azt mondta, hogy az amerikai adminisztráció egyeztetett a szövetségesek és partnerek képviselőivel.

Jake Sullivan egyebek közt azzal érvelt, hogy Oroszország kazettás lőszert polgári lakosság ellen is bevet, és a háború kezdete óta alkalmaz ilyen eszközöket, az ukrán erők viszont az ország területének védelmében használják majd, és „minimalizálják” a polgári lakosságot fenyegető kockázatot a kazettás bombák bevetése miatt. 

Sullivan kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem keveredik háborúba Oroszországgal, és nem bocsát Ukrajna rendelkezésére fegyvert ahhoz, hogy azt saját területén kívül használja fel.

Az amerikai fegyverszállítmány bejelentése előtt az ENSZ főtitkára szóvivőhelyettese útján közölte, hogy továbbra sem támogatja a kazettás lőszerek (cluster munitions) alkalmazását. Farhan Haq elmondta, hogy António Guterres kiáll a kazettás eszközök betiltásáról szóló ENSZ-egyezmény mellett (Convention on Cluster Munitions – CCM), amit 15 éve kötöttek, és amelyhez a világ több mint 110 országa csatlakozott. Az aláírók között ugyanakkor nem szerepel az Egyesült Államok, Ukrajna, Oroszország és Kína.

A DPICM (dual-purpose improved conventional munition), az úgynevezett kazettás lőszer a bevetéskor jó néhány további apró robbanóeszközt bocsát ki magából, megsokszorozva ezzel a pusztító hatást. A Fehér Ház pénteki tájékoztatóján Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatban a nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentette, hogy a védelmi szövetség jövő heti csúcstalálkozóján Ukrajna belépéséről nem döntenek, de a vilniusi esemény fontos pont lesz az odavezető úton, és lehetőséget ad a NATO-tagországoknak arra, hogy megvitassák, északkeleti szomszédunknak milyen reformokra van szüksége ahhoz, hogy teljesítse az elvárásokat.

Jake Sullivan a svéd NATO-tagság kapcsán úgy fogalmazott, hogy a folyamat relatíve hamar lezárul. „Biztosak vagyunk abban, hogy a nem túl távoli jövőben sor kerül a belépésre, és erről egyhangú döntés születik” – mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.