BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna máris bevetette a kazettás bombákat – videó

A muníció átadása miatt még szövetségesei is bírálták az Egyesült Államokat.

Kijev elkezdte használni az Egyesült Államok által szállított kazettás bombákat és lőszereket – közölte a Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön. Arra a kérdésre, hogy a washingtoni kazettás bombákat Kijev telepíti- és használja-e, a Fehér Ház szóvivője igennel válaszolt. John Kirby szerint e fegyverek frontvonalra történő telepítésére „nagyjából az elmúlt héten” került sor. Az ukrán erők „megfelelően és hatékonyan alkalmazzák őket, és valóban hatással vannak az orosz védelmi alakzatokra és Moszkva védelmi manővereire” – tette hozzá a szóvivő.

Fotó: 2nd Lt. Gabriel Jenko / US Army/ Wikimedia Commons

Joe Biden amerikai elnök a CNN amerikai hírtelevízió által július elején sugárzott interjúban azt mondta, hogy „nagyon nehéz döntést” hozott e fegyverek Ukrajnának történő szállításáról, amit azzal indokolt, hogy Kijev „kifogyott a lőszerekből”. A kazettás bombák akár több száz apró robbanótöltetet is szétszórhatnak, amelyek a talajban maradva a konfliktus befejeződése után a polgári lakosság számára is kockázatot jelentenek. 

Aki a kazettás lőszerek által beterített területen tartózkodik, nagy valószínűséggel meghal vagy súlyosan megsérül.

Használatukat számos ország betiltotta egy 2008-ban Oslóban aláírt egyezmény alapján, így az átadást az USA több szövetségese is bírálta. Ennek a megállapodásnak nem részese sem Oroszország, sem az Egyesült Államok, és Ukrajna sem. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija-1 közszolgálati televíziós csatornának adott, vasárnap sugárzott interjújában hangsúlyozta, hogy „Oroszországnak jó készletei vannak kazettás bombákból”, és azzal fenyegetett, hogy a frontvonalon is beveti őket, ha Kijev ilyen típusú fegyvert használna. Az ukrán hadsereg viszont a konfliktus kezdete óta azzal vádolja Moszkvát, hogy használja a kazettás bombákat és lőszereket.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.