BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bacteria,Outbreak,And,Bacterial,Infection,As,A,Microscopic,Background,As

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

Egyre ellenállóbbak a baktériumok a gyógyszerekkel szemben, a versenyfutás pedig egyre drágább. A háttérben azonban nem csak az antibiotikumok túlzott használata áll.

Világszerte ellenálóbbak lesznek az antibiotikumokkal szemben a baktériumok, ami az egyik legsúlyosabb egészségügyi válság kialakulásával fenyeget – mondta Pál Csaba a Magyar Tudományos Akadémiának adott interjúban, melyet abból az alkalomból készítettek, hogy a kutató immár negyedszer nyerte el az Európai Kutatási Tanács (ERC) támogatását.

antibiotikum
Az antibiotikumok túlzott használata miatt a gyógyszerek hatástalanná válhatnak / Fotó: Shutterstock

A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója az Advanced Grant kategóriájában nyert pályázatával, és az interjúban eddigi eredményeiről és az uniós szervezet segítségével megvalósuló ötéves programról beszélt.

Azonnal ellenállóvá válnak az antibiotikumoknak a baktériumok

Az antibiotikum-rezisztens baktériumok kérdésével foglalkozó akadémikus kutató szerint a fejlemények nem kecsegtetnek túlságosan sok jóval, ugyanis a korábbi vizsgálatok alatt a szerek többségével szemben szinte azonnal ellenállóvá váltak a kórokozók, illetve már eleve is jelen volt ez a képességük a természetben. Az eddigi és jövőbeli kutatások Pál Csaba szerint azért fontosak, mert segíthetnek felismerni, és megtalálni, hogy mi teszi működőképessé az antibiotikumokat, akár tartósan is.

A biológus előzetes eredményei arra utalnak, hogy 

az új antibiotikumok egy része nemcsak hosszú távon lesz hatástalan, de még veszélyessé is válhatnak,

mert olyan baktériumokat hoznak létre, amelyek amellett, hogy ellenállóak, még a fertőzőképességük is nagyobb. Az elmúlt 10-15 évben a kutató és csapata olyan módszereket fejlesztettek ki, amelyekkel gyors és rutinszerű módon tudják feltérképezni a kórokozók ellenálló képességét.

A régebbi modell már nem sokáig tartható

Eddig az volt a gyakorlat, hogy mindig új antibiotikumokat vetnek be a gyártók, ha a korábbi változatok már nem elég hatékonyak, ám ez folytonos versenyfutást eredményez, valamint óriási gazdasági terhet jelent. Ráadásul 

az ilyen túlzott antibiotikum-használat a jövőbeli fejlesztéseket is megnehezíti, hiszen a kísérletek során nem ritka, hogy a régi antibiotikumok ellen kialakult ellenállás bizonyos mértékben már az új, még be sem vezetett készítményekkel szemben is létezik, 

pedig a kórokozók még nem is találkozhattak a velük.

Azonban Pál Csaba szerint nem egyedül a felelőtlen antibiotikum-használat okozza az áldatlan helyzetet, mivel egészen más típusú szerek és stresszfaktorok is kialakíthatják a baktériumok ellenálló képességét.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.