Kibukott az igazság: egy trükk miatt vezet a Tisza a Fidesz előtt a Mediánnál
Hann Endre, a Medián ügyvezetője félrevezetőnek nevezte saját felmérési eredményét. Szerinte nem Magyar Péterék erősödtek, hanem a Fidesz gyengült, de a kormánypárti szavazók nem „áramlottak át” a Tiszához.

A Medián vezetője aztán konkrétan lenullázta a saját felmérésük hitelességét, amikor azt fejtegette, hogy a Fidesz látszólagos gyengülése az elmúlt másfél évtizedben mindig abban mutatkozott meg, hogy valamivel kevesebb volt a biztos szavazójuk – írta a Magyar Nemzet.
„Ugye ezt emelik ki a hírek, ezt a 11 százalékos különbséget, ami azért egy kicsit félrevezető, mert egy kisebb mintarészre vonatkozik, ezért nagyobb a hibahatára is” – mondta Hann Endre. A Klubrádió csütörtök reggeli műsorában úgy fogalmazott, hogy a közvélemény-kutatásoknak van befolyásoló hatásuk, mert felhívják a figyelmet egy változásra. A „bandwagon effect” kifejezést említette, ami azt jelenti, hogy
az ilyen felmérések hatására az emberek szívesebben „felszállnak arra a vonatra”,
ami a többség szerint jó irányba megy, vagyis csatlakoznak egy tendenciához, esetünkben a Tisza Párt erősödéséhez. A Magyar Nemzet megjegyzi: fenti gondolatmenettel Hann Endre gyakorlatilag igazolta azt a korábbi információnkat, hogy létrejött egy manipulációs kerekasztal, vagyis a baloldali közvélemény-kutató cégek szervezetten, összehangoltan befolyásolják a közvéleményt.
A teljes adást a Klubrádió oldalán hallgathatják meg.


