BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bombafenyegetés miatt landolt egy Ryanair-gép Ferihegyen

A Koppenhágából érkező gépet a szabályok szerint átvizsgálták, miután landolt a Liszt Ferenc repülőtéren. Az egyelőre nem derült ki, hogy valóban volt-e bomba a járaton.

Bombariadó miatt kellett landolnia a Liszt Ferenc repülőtéren egy Ryanair-járatnak. A hétfőn Koppenhágából a magyar fővárosba tartó gép leszállt Ferihegyen, az átvizsgálás idejére átmenetileg le kellett zárni az 1-es futópályát.

Bombafenyegetés miatt landolt egy Ryanair-gép Ferihegyen
Bombafenyegetés miatt landolt egy Ryanair-gép Ferihegyen / Fotó: NurPhoto via AFP

A Ryanair bombafenyegetést kapott járata helyi idő szerint 12:33 órakor landolt a budapesti légikikötőben, a leszállást követően az utasokat buszokkal biztonságban a terminálra szállították – számolt be róla az AIRportal a Budapest Airport közleménye alapján.

A hatóságok a vonatkozó szabályoknak megfelelően a gépet és a csomagokat átvizsgálták,

és miután biztonságosnak találták, a légi jármű az állóhelyére gurult. Az eset a repülőtér forgalmában nem okozott fennakadást, de az 1-es futópályát átmenetileg lezárták, majd 14 óra 30 perc előtt újranyitották – olvasható a közleményben.

Bombariadó volt Székesfehérvár több pontján is

Múlt héten Székesfehérvár több pontján is bombariadó volt. „A székesfehérvári Alba Plázában voltunk kedden késő délután, amikor mindenkit kitessékeltek a biztonsági őrök az épületből” – mondta el a Feolnak január 14-én este egy szemtanú, aki azt is látta, hogy rendőrautó érkezik a helyszínre, s hallotta, hogy az egyik biztonsági őr kutyás keresők érkezéséről is beszámolt valakinek. Bombariadó miatt ürítették ki az áruházat.

Nem csak az Alba Plázánál, de a Budai úti Intersparnál is hasonló eset miatt riasztották a rendőrséget. A bevásárlóközpont és a barkácsáruház területéről is kiküldték a vásárlókat. Eddigi információink szerint bomba elhelyezéséről érkezett telefonhívás az áruházakhoz. Ezt a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.