Kennedy- akták: még Oliver Stone is elmondta véleményét az egész amerikai társadalmat lázban tartó kérdésben
Oliver Stone nemrég üdvözölte Donald Trump amerikai elnök új döntését, amelynek értelmében feloldhatják az 1963-as Kennedy-gyilkosság összes aktájának titkosítását.

John F. Kennedy néhai amerikai elnököt 1963. november 22-én, Dallasban lőtték agyon: bár a merényletet Lee Harvey Oswald követte el – aki nem sokkal később szintén erőszakos halált halt –, máig nem tudni pontosan, egyedül cselekedett-e, s ha nem, akkor ki és milyen célból rendelhette el az államfő meggyilkolását.
Az eset máig az Egyesült Államok történetének egyik legsúlyosabb kollektív traumája, rengeteg összeesküvés-elméletet szőttek a merénylet körül
– írja a Hollywood Reporterre hivatkozva az igényesférfi.
Azokat a dokumentumokat már 2017 októberében nyilvánosságra kellett volna hozni. Trump elnököt azért is elismerés illeti, hogy nem állt meg ezen a ponton, és a Martin Luther Kinget, valamint a Robert Kennedyt érintő merénylet titkosított aktáit is meg akarja ismertetni a közvéleménnyel
– fogalmazott A szakasz és a Tőzsdecápák rendezője.
„Senki sem számít arra, hogy hirtelen előkerül egy megcáfolhatatlan bizonyíték, ami leleplezné a tettesek személyét. De az eddigiek alapján úgy tűnik, az iratok tartalmazhatnak olyan információmorzsákat, melyek segíthetnek a mozaikok összeillesztésében” – fejtette ki Stone.
Korábban kellett volna
Donald Trump már 2024-es elnökválasztási kampányában megígérte, hogy győzelme esetén megismerteti a nyilvánossággal a dokumentumok tartalmát. A január második felében napvilágot látott elnöki rendelet szövege
arra adott utasítást a Fehér Ház jogtanácsosának és a nemzeti hírszerzés igazgatójának, hogy 15 napon belül körvonalazzák a Kennedy-akták közzétételével kapcsolatos tervüket.
A Robert F. Kennedy és Martin Luther King meggyilkolásával kapcsolatos szövetségi iratok esetében Trump 45 napot adott a Fehér Ház jogtanácsosának és a nemzeti hírszerzés igazgatójának ugyanerre a feladatra.
Egy 1992-es törvény (JFK Assassination Records Collection Act) értelmében a régi-új elnöknek már 2017-ben nyilvánosságra kellett volna hoznia a Kennedy-merénylettel kapcsolatos összes dokumentumot. Trump akkor nem tett eleget ennek a kötelezettségnek, és – nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva – több ezer iratot visszatartott.


