Havasi Bertalan: lényegtelen a köztársasági elnök személye, amíg „tiszás önkényuralom” van
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Fidesz szerint lényegtelen, ki tölti be a köztársasági elnöki tisztséget, amíg Magyarországon „tiszás önkényuralom” működik. Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált arra, hogy Magyar Péter miniszterelnök Polgár Juditot kérné fel köztársasági elnöknek.

Havasi Bertalan úgy fogalmazott, hogy „teljesen lényegtelen a személy kérdése”, még a jelölés és a társadalmi egyeztetés körülményeivel együtt is. A kommunikációs igazgató szerint Magyarországon „tiszás önkényuralom van, ahol a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia nem működik”. Állítása szerint ezt az is bizonyítja, hogy már nem Sulyok Tamás tölti be a köztársasági elnöki tisztséget, mivel – megfogalmazása szerint – Magyar Péter „erőszakkal eltávolította”.
Havasi Bertalan közleményében azt írta:
Minden más csak porhintés, színjáték, ha úgy tetszik: bábozás.
Vasárnap többen is azt javasolták, hogy Polgár Juditot kérjék fel és válasszák meg Magyarország következő köztársasági elnökének. Röviddel később Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán bejelentette, hogy hétfőn személyesen találkozik a világhírű sakknagymesterrel, és felkéri a tisztség betöltésére. A kormányfő úgy fogalmazott: a magyar közélet elismert szereplői által ajánlott Polgár Judit olyan személy, akit nagy megtiszteltetésnek érezne köztársasági elnöknek felkérni, és arról kíván vele egyeztetni, vállalná-e a feladatot az új Alkotmány elfogadásáig.
A jelölés ugyanakkor már a bejelentés napján élénk vitát váltott ki. Török Gábor politikai elemző szerint
ez volt Magyar Péter első olyan fontos politikai döntése, amely láthatóan saját támogatói között is megosztóvá vált.
Úgy vélte, Polgár Judit mellett komoly érv, hogy a pártpolitikán kívülről érkezik, nem köthető egyetlen politikai oldalhoz sem, ugyanakkor éppen ez jelentheti a legnagyobb kockázatot is.
Az elemző szerint egy köztársasági elnök feladata nem merül ki a reprezentációban, hanem az alkotmányos intézményrendszer működése feletti őrködést is magában foglalja. Emiatt Polgár Juditnak azt kell majd bizonyítania, hogy nemcsak a sakkvilág ikonikus alakja, hanem képes ellátni az államfői tisztséggel járó alkotmányos szerepet is. Török Gábor úgy fogalmazott, a jelölés politikailag is kedvező lehet a kormány számára, ugyanakkor az igazi kérdés az lesz, hogy a jelölt képes lesz-e független, valódi ellensúlyként működni a köztársasági elnöki hivatal élén.


