BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hernádi Zsolt a Corvinust működtető alapítvány élén

Hernádi Zsolt kuratóriumi elnök posztja összefügg azzal, hogy az állam tavaly 10-10 százalékos Mol- és Richter-részvényeket adott az alapítványnak.

Meghosszabbította Hernádi Zsolt a Mol Nyrt elnök-vezérigazgatója mandátumát a budapesti Corvinus Egyetemet működtető Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kurátora és felügyelőbizottsága – írja az Mfor. Az ötfős kuratórium megbízásáról április 23-án született döntés, majd ezt a tagok írásbeli nyilatkozattal el is fogadták. Az alapítvány elnöke, Hernádi Zsolt mellett a kuratórium tagja:

  • Csák János üzletember, volt Londoni nagykövet,
  • Lánczi András a Corvinus Egyetem rektora,
  • Martonyi János volt külügyminiszter és
  • Palotai Dániel a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.
  • Hernádi Zsolt
    Fotó: VG / Kallus György

    Hernádi Zsolt kuratóriumi elnök posztja összefügg azzal, hogy az állam tavaly 10-10 százalékos Mol- és Richter-részvényeket adott az alapítványnak. Emellett az alapítvány 600 millió forint vagy felett rendelkezik.

    Tavaly a Molól és a Richtertől összesen 13,6 milliárd forint érkezett osztalék formájában, idén viszont utóbbi 30 százalékkal kevesebbet fizet, míg a Mol nem juttat a nyereségéből a részvényeseknek.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.