Programot is alkotnak a szocialisták

Közélet | Társadalom
Az MSZP kongresszusának személyi ügyeket érintő kulcskérdése az, hogy a párt politikáját elsősorban alakító országos elnökség milyen mértékben változik, hogyan alakul újjá. Az utóbbi hetekben a "mozgások" miatt szinte teljesen elfelejtődött, hogy a párt a tisztújítás mellett elfogadja távlati programját is.

Ismét a Főtaxi nyert a repülőtér tenderén

A Főtaxi 2020 decemberétől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere.

Milliárdos támogatást kap a divat- és kreatív ipar

A program keretében a tervek szerint több mint kétszáz vállalkozás nyerhet el támogatást.

Az EBRD és EBB is befagyasztotta az együttműködést Fehéroroszországgal

Minszk válaszul nem folytatja a párbeszédet az Európai Unióval az emberi jogok helyzetéről.

Szponzort talált az egyetlen afrikai kerékpárcsapat

Svájci sportszergyártó áll be az afrikai kontinens egyetlen kiemelt kategóriás csapata mögé.
Világgazdaság Piactér