BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
GARRIX, Martin

Kulisszák mögött: megnyitott a Budapest Park - videó

A Budapest Park évről évre megújul. Idén is rengeteg változtatást tapasztalhatnak majd a koncertkedvelők mind a helyszínt, mind a kínálatot illetően. Videónkban a szervezőkkel, illetve néhány zenésszel beszélgettünk a szezonnal kapcsolatos várakozásaikról.

Elindította új évadát a Budapest Park. A főváros ikonikus koncerthelyszíne minden évben megújul, de úgy tűnik, az idei szintlépés az eddigieknél is összetettebb. Hangban, látványban és színpadképben is jelentős változásokra számíthatnak a vendégek. A kínálat sem marad újdonságok nélkül, hiszen kivételes nemzetközi sztárok érkeznek Magyarországra, és kápráztatják el rajongóikat a Park nagyszínpadán. Fellép például Will Smith, Aurora, Alanis Morissette, valamint a Hurts is.

Összefoglaló videónkat itt tekintheti meg:

 

A Budapest Park sajtómegnyitóján Rimóczi Imre üzemeltetési és művészeti vezető részletesen beszámolt a technikai fejlesztésekről. Kiemelte a fákat díszítő fényinstallációkat, a backstage átalakítását, valamint a nagyszínpad kivetítőinek és hangberendezésének teljes újragondolását. 

A megújulás során sok egyeztetést igényelt, hogy a Park mellett épülő vasútvonal ne okozzon problémát a koncerthelyszín számára. Rimóczi Imre gördülékeny együttműködésről számolt be, mindkét fél nagy örömére. A hangszigetelést egy magas, vastag betonfal felhúzásával érték el, amely a későbbiekben is biztosítani tudja a gondtalan szórakozást a Budapest Park vendégeinek.

További videóinkat ide kattintva érheti el.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.