Logisztika

Továbbra is ingyenesen utazhatnak a védekezésben résztvevő dolgozók

Február 7. után is korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a helyi és helyközi közösségi közlekedésben a járványügyi védekezésben szolgálatot teljesítők.

Február 7. után is korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a helyi és helyközi közösségi közlekedésben

az egészségügyben foglalkoztatottak és a védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi hallgatók, szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók

– jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette,

a kormány számára az élet és az egészség védelme az elsődleges,

ennek érdekében a koronavírus-világjárvány következtében elrendelt veszélyhelyzetet és a veszélyhelyzetben hozott rendkívüli intézkedéseket változatlanul fenntartja.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Schanda Tamás elmondta, a helyközi és helyi tömegközlekedési eszközöket november eleje óta vehetik igénybe menetjegy megvásárlása nélkül az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók.

A kormány december 16-tól jelentősen kiterjesztette a kedvezményezettek körét.

Ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is.

A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe. Az igazolás a kapcsolódó kormányrendeletek mellékleteként elérhető a Magyar Közlönyben, ugyanitt érdemes tájékozódni az érintettek pontos köréről is.

A miniszterhelyettes hozzátette, hogy ismét meghosszabbítják a lejáró okmányok, köztük az utazási kedvezmény igénybevételére jogosítók – például a diákigazolványok és az ezeket helyettesítő igazolások –, érvényességét.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felhívta a közlekedési társaságok figyelmét arra, hogy a veszélyhelyzeti előírásokat változatlan formában alkalmazzák az ingyenesen és kedvezménnyel utazók esetében is.

közlekedés dolgozók egészségügy
Kapcsolódó cikkek