BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lesz ellenőrzés az északír–ír határon

A brit kormány ideiglenesen vámmentessé teszi az import jelentős részét, ha nem sikerül megállapodni a rendezett kilépésről az Európai Unióval.

A font némileg visszaerősödött tegnap a kedd éjszakai jelentős veszteségek után. A brit deviza 1 százalékot gyengült, miután kiderült, hogy a londoni alsóház másodszor is – ezúttal 149 fős többséggel – elutasította az Európai Unióval kötött kilépési megállapodást. A szavazások sorozata folytatódik a héten, a képviselők szerdán – lapzártánk után – először a rendezetlen Brexitről, ma pedig a kilépés elhalasztásáról döntenek.

Közben mind a két fél készül a legrosszabbra. Michel Barnier, az Európai Bizottság (EB) főtárgyalója szerint nőtt a megállapodás nélküli Brexit esélye. George Ciamba európai ügyekben illetékes román tárca nélküli miniszter bejelentette, hogy Románia az EU soros elnökeként folytatja az erre az esetre kidolgozott cselekvési terv végrehajtását. Az EB tavaly decemberben fogadott el egy 14 intézkedésből álló csomagot, amely azokat a területeket érinti, ahol a rendezetlen kiválás jelentős zavart okozna a 27 tagállam számára – ilyen többek között a pénzügyi szolgáltatások rendszere, a légi közlekedés, az éghajlat-politika és a vámügyek.

A brit külkereskedelmi minisztérium is nyilvánosságra hozta intézkedési tervét erre az esetre. Eszerint a kormány 12 hónapra vámmentessé teszi az import 87 százalékát, hogy minimalizálja a megállapodás nélküli Brexit üzleti és fogyasztói költséghatásait. A fennmaradó 13 százalékra különböző vámtételek elegye lépne érvénybe. Ez elsősorban a marha-, a bárány-, a sertés- és a baromfihústermékeket, valamint egyes tejtermékeket érintené a brit mezőgazdasági termelők védelmében. A vámköteles kategóriába tartoznának a kész autók is. Az új rendszerben az EU-ból érkező áruk 80 százaléka lenne vámmentes – a mostani száz százalék helyett.

A vámmentesség, valamint az a tény, hogy a brit termelők nem élveznek majd hasonló előnyöket, jelentősen csökkenteni fogja a versenyképességüket – figyelmeztetett blogjában David Henig, az ECIPE (European Centre for International Political Economy) kutatóintézet által működtetett UK Trade Policy Project igazgatója. A lépésnek szerinte összességében valószínűleg csekély hatása lesz a fogyasztói árakra, az autóipart kivéve, ahol drágulásra lehet számítani. A brit mezőgazdasági termelők szövetségének elnöke szörnyűnek nevezte, hogy a döntést az esetleges életbelépése előtt mindössze két héttel hozták nyilvánosságra. Minette Batters üdvözölte ugyan, hogy a kormány a szektor jelentős részét védelemben részesíti, de figyelmeztetett azokra a területekre is, amelyek nem kapták meg ezt a minősítést. Ilyen például a tojás, a gabonafélék, valamint a gyümölcs- és a növénytermesztés.

Az ír termelők számára viszont „potenciálisan katasztrófát” jelentenek a marha- és birkahúsra, valamint a tejtermékekre kivetendő magas vámok – mondta Michael Creed ír mezőgazdasági miniszter. A vámemelés csaknem 800 millió euróval emelné meg a termelők költségeit. Írország a világ ötödik legnagyobb marhahúsexportőre, és kivitelének fele az Egyesült Királyságba irányul; a forgalom eléri a 2,5 milliárd eurót. A teljes élelmiszer- és élőállat-export tavaly 3,1 milliárd eurót tett ki, ami az ír export 40 százaléka ebben a két kategóriában.

A brit kormány azt is bejelentette, hogy hard Brexit esetén ideiglenes és egyoldalú intézkedésként nem vezetnek be ellenőrzést az északír–ír határon, és az itt áthaladó forgalmat nem érintik majd az új vámszabályok.

Lassabb lesz a vártnál a növekedés

A korábban jelzett 1,6 helyett várhatóan 1,2 százalékkal nő majd a brit GDP 2019-ben – jelentette be Philip Hammond pénzügyminiszter költségvetési beszámolójában. 2020-ban 1,4, 2021-ben 1,6 százalékos bővüléssel számol a kormány; októberben még mindkét évre 1,4 százalékot jeleztek. A növekedés azonban még lassabb lehet rendezetlen Brexit esetén, ami egyúttal jelentősen visszafogná rövid távon a termelékenységet, valamint a munkanélküliség emelkedéséhez és áremelkedésekhez vezetne – figyelmeztetett a tárcavezető. | vg

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.