BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összefogást sürget az euró ellen Kaczynski

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az euró bevezetését a nyugat-európai gazdasági szint eléréséig megakadályozó nyilatkozat aláírását ajánlotta tegnap a többi nagy lengyel parlamenti frakció vezetőjének Jaroslaw Kaczynski. A lengyel kormánypárt elnöke elmondta: a fő viszonyítási pont e tekintetben Németország.

A lengyel nemzeti fizetőeszköz, a zloty védi a hazai gazdaságot a sokkhatásoktól, gyorsabb fejlődést biztosít, miközben az euróövezet manapság stagnál – érvelt a pártelnök az MTI tudósítása szerint.

Kaczynski szerint az általa már aláírt dokumentum eltekint a pártpolitikai különbségektől, mert az állam pénzügyi érdekeit szolgálja. Reményét fejezte ki, hogy a közös nyilatkozat a lengyel politikai osztály érettségét mutatja majd. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke már szombaton, a párt egyik, az európai parlamenti választást megelőző kampánygyűlésén úgy értékelte: Lengyelország veszítene a közös európai pénznem bevezetésével. A fő lengyel ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) elnöke, Grzegorz Schetyna az Európai Néppárt tavaly novemberi, Helsinkiben rendezett kongresszusán kilátásba helyezte: amikor pártja eltávolítja a PiS-t a hatalomból, javasolni fogják Lengyelország belépését az euróövezetbe. A PO egykori elnöke és volt lengyel kormányfő, az Európai Tanács élén álló Donald Tusk 2008-ban még azt nyilatkozta, hogy Lengyelország 2011-ben csatlakozik az euróövezethez.

Tíz évvel korábban még

2011

volt a céldátum

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.