BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adóreform a franciáknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Meglepetésre nem nőttek a francia fogyasztói kiadások augusztusban havi viszonyításban – derült ki a nemzeti statisztikai hivatal, az INSEE pénteken közzétett adataiból. A közgazdászok 0,3 százalékos növekedésre számítottak a júliusi 0,4 százalékos ütem után. A jegybank egyébként részben a háztartások vásárlóerejében bízva írta közelmúltban kiadott jelentésében, hogy a francia gazdaság ellenálló maradhat idén az euróövezetben tapasztalható lassulással szemben. A központi pénzintézet arra apellál, hogy az alacsony infláció mellett az új adócsökkentések is növelhetik a vásárlóerőt. Ezt a várakozást támasztja alá, hogy szeptemberben a fogyasztói bizalmi index 2018 januárja óta a legmagasabb volt, 104 pont. Ráadásul ebben a hónapban a fogyasztói árak is csak 0,9 százalékkal emelkedtek éves bázison, míg a Reuters által megkérdezett közgazdászok 1,3 százalékos ütemet vártak az augusztusi 1 százalék után.

A kormány pénteken mutatta be a parlamentnek a 2020-as költségvetési tervet, amely több mint 10 milliárd euró értékű adócsökkentést tartalmaz, ezek Edouard Philippe miniszterelnök szerint javarészt a háztartásoknak kedveznek – írja a Reuters. Emmanuel Macron áprilisban a sárga mellényes tüntetésekre válaszolva 5 milliárd euró értékű jövedelemadó-csökkentést ígért 2020-tól, és mintegy 3,7 milliárd euró esik ki az államkasszából az ingatlanadó visszaszorításával. A kabinet az új adócsökkentések miatt kieső állami bevétel pótlására eltörölne bizonyos adókedvezményeket és kiskapukat.

Bruno Le Maire pénzügyminiszter arra biztatta Németországot, hogy hozzájuk hasonlóan támogassák a GDP-növekedést és a beruházásokat adócsökkentésekkel, mielőtt a gazdasági helyzet tovább romlana. Hozzátette: ugyanezt a tanácsot megfogadhatná Hollandia is.

A kabinet ebben az évben 1,4, jövőre pedig 1,3 százalékos GDP-növekedéssel számol, illetve azzal, hogy az adócsökkentések mellett is sikerülhet 2,2 százalékra visszaszorítani a GDP-arányos költségvetési deficitet az erre az évre várt 3,1 százalékról.

2020-ra

a kormány

1,3

százalékos GDP- növekedést vár

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.