BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érkeznek a kínai Teslák

K. B. | Még ebben a hónapban megkezdi termelését az első külföldi Tesla Gigafactory. A 2 milliárd dollárért megépített sanghaji gyárban az év végére el kell érni legalább a heti ezres darabszámot a Model 3-asokból. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az éves tervben szereplő 360 ezres értékesítési minimumtervet tartani tudja az elektromosautó-gyártó. Az évzáró két negyedévben százezer darab fölé kell tornászni a teljesítményt. A Reuters úgy tudja, hogy beszállítói és értékesítési vonalon is számos problémával kell még megküzdeniük Kínában, de a munkaerővel is adódhatnak gondjaik. Ám ha rendben mennek a dolgok, és a gyártás a második fázisába lép, akkor évi 500 ezer Tesla gördülhet le a szalagokról abban az országban, ahol az első hét hónapban 98 százalékkal nőttek az amerikai autógyártó eladásai. Legnagyobb európai piacukon, Norvégiában a harmadik negyedév is a Tesla 3-ról szólt, amelyből 3300-at adtak el, kilencszázzal többet, mint a második helyezett VW Golfból. Igaz, a második negyedévben még 4438 Tesla 3-as kapott rendszámot. Norvégiában szeptemberben az új autók 54 százaléka volt teljesen elektromos hajtású.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.