Sorra állnak le a benzinkutak Magyarországon, már a tiszások könyörögnek segítségért Magyar Péternek – „Több ezer kétségbeesett család nevében várom sürgős válaszukat!”
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA levél az Envi Group Facebook-oldalán jelent meg, szerzője pedig nehezményezi, hogy a kormány hónapok óta nem egyeztetett az üzemanyag-kiskereskedelmi ágazat szereplőivel, pedig több családi vállalkozásként működő benzinkút veszteséggel működik.

Mindeközben az Envi Group arról tájékoztatta vásárlóit, hogy a Magyarországon kialakult piaci helyzet miatt a dunaújvárosi és székesfehérvári benzinkútjain péntektől felfüggeszti a gázolaj értékesítését.
Bajban vannak a benzinkutasok
A levél írója szerint a kormány döntései révén több száz családi vállalkozás működik veszteséggel, ezért több ezer család megélhetése került veszélybe.
A 2022-es ársapka és a védett árak idején a kisker-nagyker közötti árrés jogszabályban volt rögzítve
− mutatott rá a szerző.
Magyar Péter, és Kapitány István kizárólag a Mol információira hagyatkozik, a szektor többi szereplőjét egyszerűen nem hajlandó meghallgatni
− áll a levélben, amely szerint
a magyar olajvállalat egyértelműen felsőbb politikai utasításra nem emeli az üzemanyag kiskereskedelmi árait a a védett ár fölé, hogy a kormány megítélése ne romoljon.
Ezzel egyidejűleg a nagykereskedelmi árakat a Mol a piaci trendeknek megfelelően emeli, ezért
az aktuális nagykereskedelmi ár már meghaladja a totem oszlopokon szereplő árakat.
Hogyan lehet ezt megengedni? − teszi fel a kérdést a levél írója, aki szerint a piaci szereplőknek három lehetősége van:
- Veszteséggel értékesíteni az üzemanyagot, aminek végeredmény a csőd, bezárás.
- Megfelelő árréssel forgalmazni, aminek következtében minden vevő elpártol, végeredmény: csőd, bezárás.
- Azonnali bezárás.
Minden ismerősöm tudja, hogy én feltétlen, és hangos Magyar Péter, Tisza, és rendszerváltó vagyok (eddig voltam?)
− fogalmaz a levél kiábrándult szerzője, aki mielőbbi válaszadásra sürgeti a kormányt:
Több ezer kétségbeesett család nevében várom sürgős válaszukat!
Az Envi Group már korábban figyelmeztetett
Az Envi Group közölte, hogy a magyar és a nemzetközi üzemanyagpiaci helyzet miatt akadozik a gázolaj-utánpótlása, egyes töltőállomásain pedig átmenetileg elfogyhat a dízel − írta meg korábban a Világgazdaság. A társaság szerdán még azt közölte, hogy munkatársai igyekeznek folyamatosan fenntartani az ellátást, de csütörtökre a helyzet néhány töltőállomáson már tarthatatlanná vált.
Kedves vásárlóink! Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyarországon kialakult piaci helyzet miatt, kénytelenek vagyunk Dunaújvárosban és Székesfehérváron lévő benzinkútjainkon is felfüggeszteni holnapi naptól a gázolaj értékesítésünket
− olvasható a vállalat közleményében.
Ezt megelőzően pedig az Auchan benzinkúthálózata vezetett be korlátozást a dízel értékesítésében. Az üzletlánc töltőállomásain július 18-tól egy tankolás alkalmával legfeljebb 60 liter gázolajat lehet vásárolni. Az Auchan ugyan nem árulta el, mi indokolta a mennyiségi korlátozást, de az Envi Group kommunikációja fizikai hiányról beszél.







