BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itthon nem érződött a jó hangulat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

T. G. | Világszerte jó volt tegnap a részvénypiaci hangulat, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és a kínai–amerikai kereskedelmi feszültségek enyhülésére koncentráltak. A keleti piacok 0,5–1,5 százalék közti pluszokban zártak, a vezető európai indexek kismértékben, 0,2–0,4 százalékkal emelkedtek, a tengerentúli tőzsdéken is a vevők voltak többségben: az S&P 500 lapzártánkkor már történelmi csúcson állt.

Kevés érződött viszont az optimizmusból a hazai parketten: a BUX index alacsony, alig 6,7 milliárd forintos forgalomban 0,5 százalékot esett. A vezető papírok mind vesztettek értékükből. Az OTP jegyzése 0,9 százalékot csökkent, a befektetők vélhetően még profitot realizálnak a múlt heti történelmi csúcs után. A Mol kurzusa 0,3 százalékkal esett, pedig az energetikai szektor papírjai világszerte drágultak. A Richter-papírok árfolyama 0,2 százalékkal, a Magyar Telekom-papíroké 0,4 százalékkal esett. A nap vesztese a CIG-Pannonia és az Appeninn volt 5,7, illetve 4,7 százalékos eséssel. Az euró gyengült a régiós devizákkal szemben, így a forint árfolyama rövid kitérő után visszatért a 329-es szint alá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.