BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megalkuvásra kényszerülhet Kurz

Nem számolt be új gazdasági tervekről Sebastian Kurz a kampányidőszakban, csak jelezte, hogy a megkezdett kurzust szeretné folytatni. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint azonban erre csak a gyenge eredményeket produkáló volt szövetségessel lenne lehetősége.

Nem sokáig örülhet a hét végi parlamenti választáson a szavazatok 38,4 százalékával aratott győzelmének a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt (ÖVP). A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő nehéz és hosszadalmas kormányalakítási tárgyalásokra számít.

Kurz alapvetően a megkezdett kurzust szeretné folytatni, az adócsökkentési politikát, a szociális kiadások csökkentését, és összességében vonzó beruházási környezet kialakítására törekedne, amellyel minél több nemzetközi céget lehet Ausztriába csalogatni. Erre a legtöbb lehetősége az eddigi koalíciós partnerrel, az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) lenne, ám a helyzetet nehezíti, hogy a kormány ellen tavasszal benyújtott bizalmatlansági indítványt is előidéző videóbotrány rányomta a bélyegét a választási eredményeikre is. A szavazatoknak mindössze a 17,3 százalékát szerezték meg, míg 2017-ben még 26 százalékos volt a támogatottságuk. „A gyenge szereplés következtében turbulens időszak következhet az FPÖ-nek, és radikálisabb irányba indulhat a párt, ami nem előnyös Kurz szempontjából, hiszen már az elmúlt két évben is sok konfliktust eredményeztek a kormányzó pártok között az FPÖ-ben egyre erősödő radikális erők” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) kutatója.

Az ÖVP ezen aggályok miatt dönthet úgy is, hogy az Osztrák Zöld Párt felé nyit, ám a két párt irányelvei számos ponton eltérnek. Másképp gondolkodnak például a migrációs politikáról, az ideális jövedelemadó-szerkezetről, és személyi kérdésekben is ellentétek feszülnek közöttük. „Ha végül velük és a liberálisokkal közösen alakítanának kormányt, az ÖVP több szempontból is kompromisszumokra kényszerülne számára kulcsfontosságú kérdésekben” – hangsúlyozta Molnár. Kurz leszögezte: pártja ragaszkodna a saját programjához migrációs, adóügyi kérdésekben és a reformprogramok tekintetében is. Ugyanakkor a zöldek élén álló Werner Kogler sem hajlandó teljes mértékben meghajolni az ÖVP akarata előtt. „Nem lépünk koalícióra csak azért, hogy az előző, bevándorlásellenes FPÖ-vel alakított kormány irányelveit képviseljük” – idézi Koglert a Bloomberg. A KKI kutatója úgy véli, a zöldek és az ÖVP házassága egy pragmatikus, minimalista programra épülhet a jövőben, az ING elemzéséből pedig az derül ki, hogy a korábbiaknál sokkal több klímavédelmi beruházást várna ettől a formációtól.

A Moody’s attól tart, hogy a tavasszal bejelentett – 2022-ig összességében 8,3 milliárd eurónyi adócsökkentést tartalmazó – reformcsomagot végül nem vezetik be teljes egészében, ha az ÖVP nem az FPÖ-vel lép szövetségre. A hitelminősítő hangsúlyozta, hogy befektetői szempontból mindenképpen az lenne a kedvezőbb, ha az ígért formában bevezetnék a reformcsomagot. A KKI kutatója szerint a Moody’s félelme teljes mértékben indokolt, ha ugyanis a szociáldemokratákkal, a zöldekkel vagy a NEOS-szal – Az Új Ausztria és Liberális Fórum – „menne táncba” Kurz, akkor elképzelhetetlen, hogy ezek az adócsökkentések megvalósulhatnak, hiszen mindhárom párt irányelveivel egyértelműen szembemennek ezek a tervek.

Molnár elhúzódó kormányalakítási tárgyalásokra számít, ám várakozásai szerint ez nem lesz jelentős negatív hatással az osztrák gazdaságra. „A mutatók a válságos időszakban sem zuhantak, és több elemzés is azt mutatja, hogy a szakértői kormány munkájával elégedettek a befektetők, bár a politikai bizonytalanság hosszú távon nyilvánvalóan nem kedvez a gazdaságnak.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.