BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem számítanak recesszióra Németországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ha csak hajszálnyival is, de Németország elkerülheti a technikai recessziót – állítják tegnapi közös tanulmányukban Németország vezető gazdaságkutató intézetei. A szakértők ugyanakkor jócskán lefelé módosították a GDP-növekedési kilátásokat: az idén 0,5, jövőre pedig 1,1 százalékkal növekedhet a német gazdaság, míg tavasszal még 0,8 és 1,8 százalékos várakozást jeleztek előre. Az intézetek egyúttal felszólították a német kormányt, hogy ha azonnal nem is, de jövőre már vessen véget a költségvetési egyensúly gyakorlatának, és akár az államdósság terhére is kezdjen gazdaságélénkítő programba.

Angela Merkel pártja hétfőn a német parlamentben megvédte a zéró hiány elvét, Peter Altmaier gazdasági miniszter pedig hangsúlyozta: nincs recessziós veszély, így nincs szükség az adósságfék feloldására. A német szabályok szerint a költségvetés legfeljebb 0,35 százalékos, GDP-arányos hiánnyal számolhat. A feloldásra nem is lenne feltétlenül szükség: a német büdzsé öt egymást követő évben pluszos volt, csak a tavalyi többlet elérte a 60 milliárd eurót, míg az idei költségvetésben ez legfeljebb 5 milliárd euró lehetne.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.