BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb piaci volatilitást hozhat a választás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A közgazdászok enyhe populista intézkedésekre számítanak Alberto Fernándeztől, aki valószínűleg könnyen megnyeri a vasárnapi argentin elnökválasztást. Bár győzelme nem lesz meglepetésszerű, a piacok mégis élénken reagálhatnak majd, ahogy a miniszteri kinevezésekre és a konkrét gazdasági lépésekre várnak.

Ismét felerősödő piaci vola­tili­tásra számítanak a vasárnapi argentin választás után a Reuters által megkérdezett közgazdászok. A pezó az augusztus 11-i előzetes voksolást követően több mint 30 százalékot veszített az értékéből, az irányadó Merval index pedig 48 százalékos mínuszt produkált. A befektetőket az rémítette meg, hogy az ellenzéki Alberto Fernández fölényes győzelmet aratott a piacbarát intézkedéseiről ismert elnök, Mauricio Macri felett. A piacokat csak az nyugtatta meg, amikor szeptemberben a Macri-kormány devizakorlátozásokat vezetett be.

A Buenos Aires-i Consultatio Investments stratégája, Jose Echa­güe „kiszámíthatatlan piaci mozgásokat” vetít előre annak ellenére is, hogy Fernández győzelme gyakorlatilag már borítékolható. A Ricardo Rouvier and Associates közvélemény-kutatása szerint Fernández a voksok 52,5 százalékát zsebelheti be, míg Macrinak csupán 34,3 százalék juthat, és a Trespuntozero felmérése is ezzel szinte teljesen azonos eredményt mutatott. Echagüe a Reutersnak adott nyilatkozatában kiemelte: a piaci reakciókat jelentős mértékben befolyásolja majd az, hogy Fernández kiket nevez ki az egyes miniszteri posztokra, illetve hogy milyen gazdasági intézkedésekkel hozakodik elő.

A közgazdászok többsége „enyhe populista” rendeletekre számít Fernándeztől, aki egyébként Cristina Fernandez Kirchner volt elnökkel fogott össze. A szakértők szerint a fogyasztói árak visszaszorítására és a gazdasági növekedés felpörgetésére törekedhet majd, ám eltávolodva Macri piacbarát gazdaságpolitikájától. Az ellenzéki elnökjelölt eddig visszafogottan nyilatkozott gazdasági terveiről, azt azonban elárulta, hogy be akarja zárni a kiskapukat az adócsalók előtt, valamint hozzátette, hogy Argentína csak az exporttevékenység és GDP-növekedés felpörgetésével fizetheti vissza az adósságait. A chilei Pápai Katolikus Egyetem közgazdászprofesszora, David Kohn azonban úgy látja, „az ígért intézkedésekkel 2020-ban sem csökkenthető az infláció, és az állami tartalékok is tovább olvadnak majd”. Szeptemberben 5,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak havi viszonyításban, éves bázison pedig 53,5 százalékkal.

Az ING elemzői is azzal kalkulálnak, hogy Argentínában a jövőben is megmarad a 40–60 százalékos éves infláció, míg becsléseik szerint a gazdaság 2019-ben és 2020-ban mintegy 5 százalékkal zsugorodhat a tavalyi 2,5 százalékos mínusz után. Mindezek fényében elkerülhetetlennek látják jövőre az adósság-újratárgyalást. Az ING szerint ahhoz, hogy Fernández újraélessze a befektetői bizalmat, többek között arra lenne szükség, hogy mind a vállalatokra, mind a magánszemélyekre kivetett adóterheket is növelje, csökkentse a nyugdíjakat, valamint teljes mértékben együttműködjön a Nemzetközi Valutaalappal. Valószínűtlen azonban, hogy mindez megvalósulhat.

Az augusztusi zuhanórepülés óta valamelyest erősödött a pezó, de még így is 22,7 százalékkal gyengébb, mint az előzetes választások előtt. Fernández a héten leszögezte, zökkenőmentes átmeneti időszakra számít a december 10-i beiktatásig, de csak abban az esetben, ha a jelenlegi elnök nem lesz rossz vesztes. „Csak abban reménykedem, hogy Macri nem dühödik be ismét, és nem szól a jegybanknak, mint a múltkor, hogy hagyják esni pezót” – mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.