BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megbénította az országot a sztrájk

A franciák többsége indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, ugyanakkor támogatja az ellene szervezett országos sztrájkot is.

Országos sztrájkba kezdtek tegnap a közszolgálati alkalmazottak a kormány ter­vezett nyugdíjreformja ellen, amelynek a részletei még nem is ismertek. A reformért felelős kormánybiztos folyamatosan egyeztet a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel, december közepén véglegesítik a szöveget, amelyet a jövő év elején terjesztenek a parlament elé, és hoznak nyilvánosságra. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a kormány egységesíteni akarja a 42-féle, vállalatonként és ágazatonként különböző nyugdíjrendszert, amely jelentős kedvezményeket és kivételeket biztosít bizonyos szakmákban dolgozóknak, mások számára azonban kifejezetten hátrányos. Az utóbbiak közé elsősorban a nők, a mezőgazdasági termelők és a kisiparosok tartoznak, akik kénytelenek a 62 éves hivatalos korhatáron túl is dolgozni, és a nyugdíjuk nem éri el a havi 1000 eurót. A vasúti alkalmazottak viszont átlagosan 58 évesen vonulnak vissza 2100, a vonatvezetők 53,5 évesen 3000 eurónál magasabb nyugdíjjal.

Emmanuel Macron elnök célja az egységesítéssel egy pontozáson alapuló rendszer létrehozása, amely tisztességesebb és egyszerűbb, garantálja, hogy minden befizetett euró után mindenkit ugyanolyan jogok illessenek meg. Mindenkinek saját nyugdíjszámlája lenne, amelyet vinne magával munkahelyváltáskor, a minimális nyugdíjat pedig havi 1000 euróban határoznák meg. A kormányzat úgy érvel, hogy az elképzelés szerint 2025-ben bevezetendő reform a jelenleginél biztonságosabban finanszírozná a nyugdíjkasszát, ami a lakosság elöregedése miatt fontos. Franciaországban a GDP 14 százalékát fordítják nyugdíjra, ami az egyik legmagasabb arány a világon. Ha nem tesznek semmit, 2025-re a rendszer a GDP 0,7 százalékának megfelelő, 17 milliárd eurónyi hiányt halmoz fel.

A franciák 76 százaléka is indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, ugyanakkor 64 százalékuk úgy véli, hogy az új rendszer sem lesz jobb, ezért támogatja a sztrájkot is. A 62 éves korhatárhoz kimondottan ragaszkodnak, holott az a legalacsonyabbak közé tartozik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai között. Eduard Philip kormányfő és a legnagyobb francia szakszervezet, a mérsékelt CFDT hajlik a kompromisszumra, a keményvonalas CGT és Force ouvriere azonban elutasítja a reformot, és kemény harcra készül a kormány ellen, így a sztrájk és a tüntetések elhúzódhatnak. Macron elnök fogadkozik, hogy ezúttal nem hátrál meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.