BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellenzéki győzelem Szlovákiában kétharmados koalícióval, először nem lesz magyar képviselet

Sidó Zoltán, Pozsony | Minden várakozást felülmúló, csaknem kétharmados volt a részvétel a szombati szlovák parlamenti választáson. A 2002 óta nem tapasztalt érdeklődéssel kísért vokscsata az ellenzék határozott, bár nem teljes körű győzelmét hozta, ami azt jelenti, hogy a Robert Fico vezette szociáldemokrata irányultságú Smer (Irány) 2006 óta először nem szerezte meg a legtöbb szavazatot. A végeredmény minden korábbi közvélemény-kutatást megcáfolt: a korrupcióellenes harcot zászlajára tűző Egyszerű Emberek (OlaNO) a legmagasabb becsléseket is túlszárnyalva 25 százalékot szerzett. A Smer 18,3 százalékkal – eddigi legrosszabb választási eredményével – a második lett. A harmadik helyet a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép irányultságú párt, a Család Vagyunk (Sme rodina) szerezte meg a voksok 8,3 százalékával.

Két fontos jobboldali ellenzéki párt egy-két tizedszázalékkal a parlamenti küszöb alatt maradt, ami megakadályozta az ellenzék elsöprő sikerét. A korábban bőven 10 százalék felett mért újfasiszta Mi Szlovákiánk (LSNS) 8 százalék alatt teljesített. A független Szlovákia történetében először nem jutott be magyar párt a parlamentbe: a kormánykoalíciós Hídra rávetült a Smer számos botrányának árnyéka, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pedig, amely most más formációkkal összefogva Magyar Közösségi Összefogás néven indult, már 2010 óta képtelen átugrani a parlamenti küszöböt. Az Igor Matovic vezette OLaNO protesztpárt a parlamentbe bejutott további három ellenzéki párttal szeretne kétharmados, alkotmányozó többségű kormánykoalíciót létrehozni.

A választás valódi érdekessége, hogy nem az oktatás, a szociálpolitika vagy éppen a munkanélküliség került a kampány előterébe, hanem a politikai elit, az államhatalom megtisztulásának kérdése. Ján Kuciak oknyomozó újságíró 2018. februári megölése máig tartó belpolitikai hullámverést indított el. A gyilkosok rendőrkézre kerültek ugyan, és a felbujtó, Marian Kocner nagyvállalkozó is vizsgálati fogságban van, a kedélyek azonban nem nyugodtak meg. Fokozatosan kiderült: a Smer számos politikusa szoros viszonyban volt a mindenre kiterjedő kapcsolatrenderszert kiépítő Kocnerrel. Számos ügyész, bíró, államtitkár és a parlament smeres alelnöke is lemondott. A vezető kormánypárt a veszélyt érzékelve a múlt héten a nemzeti SNS-szel gyorsított eljárásban elfogadtatta a parlamentben a 13. havi nyugdíj bevezetését (amit az államfő még nem hagyott jóvá), a további két jóléti intézkedést, a családi pótlék megkétszerezését és az autópályadíj eltörlését már nem lépte meg. Az OLaNO vezetője jelezte, hogy a már elfogadott szociális intézkedéseket nem vonja vissza, de hozzátette, további osztogatásra már nincs mód.

Mivel Kocner mobiltelefonját az Interpol segítségével feltörték, kiderült, hogy ki tartozott a maffiaszerű hálózatba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.