Tovább vékonyodik a sportnaptár
Ú jabb nemzetközi sporteseményeket halasztanak el vagy alakítanak át a globális koronavírus-járvány miatt – derül ki az MTI összeállításából. A súlyemelők áprilisra tervezett kontinentális csúcsversenyei közül utolsóként a pánamerikai bajnokságot is elhalasztották tegnap. Az eseményt a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban rendezték volna meg április 14. és 24. között.
A japán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klubok abban állapodtak meg, hogy a mostani szezon végén az utolsó két helyezett nem esik ki. A döntést azért hozták, mert a japán bajnokságban csak egy fordulót tudtak lejátszani, mielőtt február 23-án félbeszakították volna a járvány miatt. A liga azt is bejelentette, hogy ha a bajnokság 75 százalékát sikerül lejátszani, akkor a második és a harmadik vonal első két helyezettje egy osztállyal feljebb jut, ennek értelmében a 2021-es szezonban húszcsapatos lesz a most 18 együttest felvonultató élvonal, amelynek így négy kiesője lesz a következő idény végén.
A Forma–1-es sorozatban szereplő tíz istálló közül kilenc annak az álláspontjának adott hangot, hogy az eredetileg 2021-re tervezett szabálymódosítások bevezetését egy évvel el kellene halasztani. Egyedül a Ferrari volt az, amely még gondolkodási időt kért ebben a kérdésben. A kilenc csapat azt szeretné elérni, hogy az érvényben lévő szabályok megmaradjanak jövőre is, a nagyobb költségekkel és hosszú tervezési, fejlesztési idővel járó módosítások pedig csak 2022-től lépjenek életbe. Az orosz bázisú jégkorongbajnokság (KHL) rájátszásában állva maradt AK Barsz Kazany azzal fordult a liga vezetéséhez, hogy az április 10-ig elrendelt szünet helyett törölje a szezon hátralévő részét, és ne hirdessen győztest. A klub szerint a játékosok és stábtagok szeretnének mielőbb hazautazni családjaikhoz. A finn Jokerit Helsinki és a kazah Barisz Nur-Szultan visszalépése miatt a KHL negyeddöntőiben hat, kizárólag orosz csapat maradt versenyben.
A japán első osztály
20
csapatos lehet jövőre


