A járvány miatt kieső kéthavi bevétel megtérítésére kötelezték az Axát
Az Axa a francia étterem-tulajdonosok tömeges perindítására számít, miután a párizsi bíróság helyt adott egy vendéglős keresetének, amelyben a koronavírus-járvány miatt kiesett kéthavi bevételének megtérítését követelte – közölte tegnap a biztosítótársaság. A bíróság megállapította, hogy a közigazgatási döntéssel bezárt étterem üzemszünetét (business interruption) a szerződéses feltételek egyik pontja szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni. Anais Sauvagnac, a felperes ügyvédje kijelentette: mostantól mindenki nyerhet, akinek ez a záradék benne van a szerződésében.
Thomas Buberl, az Axa vezérigazgatója ugyanakkor hozzátette, hogy nem kívánják megvárni a keresetleveleket, ehelyett terveik szerint az esetek többségében kártérítést fizetnek azoknak az éttermeknek, amelyek a pernyertes cégéhez hasonló, üzemszünetre is szóló biztosítási szerződéssel rendelkeznek. „Ezek a biztosítások az étterem-üzemeltetőkkel megkötött összes szerződésünk kevesebb mint 10 százalékát teszik ki. Biztos vagyok benne, hogy érintett ügyfeleink zömével meg tudunk állapodni, és gyorsan fizethetünk” – tette hozzá Buberl.
Az Axa első emberének kijelentését a brit Insurance Times című szakmai lap szakértői a fellebbezésről való lemondásként értelmezték – bár először ezzel ellentétesen nyilatkozott a biztosító –, és egyértelműen precedensnek tekintik a szigetországban benyújtott csoportos követelések szempontjából. Mark Killick, a brit vendéglősöket tömörítő Hiscox pertársaság képviselője is hatalmas sikernek nevezte a döntést, amelyhez hasonlót vár az Egyesült Királyságban is. A remény azonban hiúnak bizonyulhat. Az Axa szerint is fontos lehet az ítélet a Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban működő éttermek, kávézók, éjszakai klubok számára is, hiszen ott is folynak a perek a biztosítók ellen, de eddig nem vezettek eredményre.
Az üzemszünetből eredő károk megtérítésének a kilátása valósággal sokkolta a brit biztosítási piacot – mondta Paul Dixon, a londoni Innovation Broking ügyvezetője. Rengeteg pert indítottak ugyanis a biztosítók ellen, amelyek viszont nem építették be ezt a potenciális költséget a termékeik árába. Nem szabad félvállról venni ezt a veszélyt – mondta Dixon. A biztosítók be fognak keményíteni, és agresszívan megemelik az új szerződésekbe foglalt felárat – tette hozzá. David Williams, az Axa egyik szigetországi vezetője pedig azt hangsúlyozta még az ítélet kihirdetése előtt, hogy a biztosítókat akkor is kártérítésre kötelezhetik, ha a szerződés megkötésekor nem állt szándékukban ezt a kockázatot viselni. Ez pedig – fűzte hozzá – a biztosítók egy részének jelentős pénzügyi nehézséget okoz majd.


