BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elszigetelődhet a svéd gazdaság

Sokasodnak a jelek, hogy Svédország nem csak emberéletekkel fizet azért, mert a többi európai ország szigorú kötelező karanténintézkedései helyett csak javasolta lakóinak a közösségi

távolságtartást. Egy felmérés szerint a svéd cégek 40 százaléka tart attól, hogy a járvány miatt le kell húznia a rolót. Az állam jelentősen fogja növelni az állampapír-értékesítést, Magdalena Andersson pénzügyminiszter pedig 7 százalékos gazdasági visszaesést jövendöl 2020-ra. Miközben az európai gazdaságok a korlátozások oldásával fokozatosan jönnek ki a válságból, Svédországban nincs mit enyhíteni.

A nagyon rossz halálozási mutatói miatt Svédországot az elszigetelődés is fenyegeti. A balti hármak

– Észtország, Lettország és Litvá­nia – már a múlt héten „utazási buborékot” hoztak létre, feloldva az egymás közti korlátozásokat. A skandináv országok között ennek kicsi az esélye, mert Dániát, Finnországot és Norvégiát aggasztja a járványhelyzet a szomszédban, és azt fontolgatják: kihagyják Svédországot a korlátozások küszöbönálló enyhítéséből – írta a Financial Times. Bár Svédországban is lassul a kór terjedése, az egymillió főre eső 371 halálozás az egyik legmagasabb a világon. Az elmúlt hét svéd adata – 6,25 haláleset egymillió főre – meghaladta a szintén súlyosan érintett Nagy-Britannia, Belgium, Franciaország és Olaszország számait.

Stockholmban

7

százalékos visszaesést

várnak

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.