Erőteljes gépjárműpiac kapta a sokkot
Az első negyedévben pörögtek az eladások a pécsi székhelyű P’-AutóCity Zrt. szekszárdi telephelyén. Jó remény volt rá, hogy idén is megismétlik az előző időszak robusztus eredményeit, amikor évi 1,5-1,8 milliárdos forgalmat bonyolítottak le – emlékezett Szűcs István, a telephely operatív igazgatója. Az anyacég 2018-ban negyedével növelte a forgalmát, 5,6 milliárd forintra. „A vásárlói kedv, a szervizelés és a szolgáltatások visszaigazolták, hogy megint nagyon jó évnek nézünk elébe” – mondta az üzletember. Márciusban még a régi rendeléseket teljesítették, és ezzel a járvány ellenére a fő üzleti partner, a Volkswagen is lépést tudott tartani. A feketeleves ezután jött: az új értékesítések már márciusban csökkentek, és április végére a megszokottnak az egyharmadára zsugorodtak. A vevőszolgálatban márciusban még 10 százalék volt a visszaesés, mostanra a korábbi értékesítés 65-70 százaléka maradt meg, köszönhetően többek közt annak, hogy a mentők, a rendőrség és egyéb közüzemek
autóit is ők szervizelik. Zuhantak az alkatrészeladások is.
Az eróziót a jövedelmekben főleg az olcsóbb márkák érzik meg. „Áttörést a vakcina hozna, attól robbanásszerűen újraindulna a piac. Ha egy-két hónapon belül lecseng a járvány, és júliusban már látjuk a fényt az alagút végén, szeptember–októberre stabilizálódhat a szektor helyzete” – mondta Szűcs István. Most az a kérdés, meddig bírják az autókereskedők tartalékai, és meg tudják-e tartani a létfontosságú képzett munkaerőt. „A túléléshez nagyon nagy szükség van kormányzati segítségre, mint ahogyan a németek és az osztrákok is tették. A mi márkáink közvetlen kapcsolatban vannak ezekkel a piacokkal” – mondta. A 2008–2009-es válság tapasztalata az volt, hogy egészen 2016-ig eltartott, mire összeszedte magát a szektor. „Arra készülünk, hogy a mostani válsághelyzet után a vásárlói szokások megváltoznak, részben mást és másképpen kell majd csinálnunk! Ha őszre megnyugtatóbbá válik a helyzet, még legalább egy-két év, mire visszatérhetünk a 2018–2019-es szintre” – vélte az igazgató.


