BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Estek a fémmegmunkáló külföldi megrendelései

Huszonhét év alatt középvállalkozássá fejlődött a CNC-lemezmegmunkálással foglalkozó dunaföldvári Váradi Metal Kft. A járvány nagy csapás a jórészt exportértékesítésre támaszkodó, három telephelyen dolgozó családi cégnek is.

„Mi az 1998-as és a 2008-as válságot is átvészeltük, mert szerencsére sok partnerünk van” – mondta Váradi Gábor tulajdonos, ügyvezető. „A mostani válság nagy visszaesés. Nem az alapanyaggal van gond. Ez egy olyan piac, amelyen folyamatosan vadászni kell a megrendeléseket, beszállítók vagyunk. A járvány közben most még kapcsolatot is nehéz keresni. Akik az autóiparnak dolgoznak, azok nagyon nehéz helyzetbe kerültek” – mondta. A Váradi Metal 2018-ban 12,6 százalékkal növelte az árbevételét, 1,579 milliárd forintra, és tavaly is mintegy 1,6 milliárd forintot tett ki az eladás. Az árbevétel négyötöde származik kivitelből, főleg német nyelvterületre, ahol fennakadásokat okoz a lehetséges vásárlók termelésében a járvány. A gyártás nem állt le, de csökkentett kapacitással dolgoznak, és a piac helyreállásában reménykedve bíznak az állami segítségben. „Egyelőre nem tudtuk még igénybe venni, nagyon bonyolult a rendszer” – mondta a vállalkozó.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.