Nehezen birkózik meg a Brent a 36 dolláros árral
Bő egy hete küszködik a Brent árfolyama a hordónkénti 36 dolláros szinttel, de nem sikerül tartósan fölötte ragadnia. Tegnap is 1,5 százalékot esett a legismertebb referenciatípus jegyzése, a piaci kommentárok szerint a kereskedők az amerikai–kínai kapcsolatok további romlásától tartanak. A PVM Group brókere azt mondta: amennyit az ágazat fundamentumai javultak a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) által aláírt megállapodás és a járvány csillapodása után, annyit romlottak a politikai kilátások. „Washington és Peking küzdelme már nem csak távoli kockázat, és ha tovább durvul, katasztrofális következményekkel járhat az árupiacokra nézve.”
A járvány után következő válság réme is elkedvetleníti a befektetőket. Az euróövezet gazdasága a becslések szerint 8 és 12 százalék közti ütemben fog zsugorodni a második negyedévben, az Egyesült Államokban is két számjegyű visszaesést várnak, ami számottevően visszaveti a globális nyersanyagszükségletet. A piac egy hónapja még optimista volt, hogy a kínai gazdaság újranyitásával a világ legnagyobb importőrének kereslete ismét magára talál, de az adatok azt mutatják, hogy amíg a nyugati fogyasztók nem ülnek autóba és nem kezdenek el repülni, addig nem emelkedik számottevően a szükséglet.
Ráadásul június végén lejár az OPEC és társult államainak kitermeléscsökkentési megállapodása, a felek június 9–10-én ülnek össze, hogy tárgyaljanak a folytatásról. Az OPEC-tagok álláspontja világos: addig csökkentik a kitermelést, amíg egyensúlyba nem kerül a piac. Moszkva hozzáállása azonban most is bizonytalan. A Reuters értesülései szerint Alekszandr Novak orosz energiaminiszter összehívta az orosz ágazati szereplőket, hogy mit szólnának, ha a második fél évben Oroszország még jobban visszafogná a kitermelését. A mostani megállapodás értelmében az ország napi 2,5 millió hordóval csökkenti a kitermelést a referenciaszinthez képest, majd júliustól csak 2 millióval. Az elemzők szerint Moszkva kivár, hogyan alakulnak az árfolyamok, és ennek fényében tárgyal majd a júniusi találkozón, ha az árak emelkedni kezdenek, akkor nem akarja még jobban megvágni a saját kitermelését.
A jegyzést viszont hosszú távon megint támogathatja az amerikai piac szűkülése. A múlt héten csak 237 kút működött az Egyesült Államokban, ami 2009 óta a legalacsonyabb szám. Március eleje óta a kutak kétharmadát bezárták a befektetők, mert az alacsony ár miatt nem profitábilis a tevékenységük. Az amerikai Energiainformációs Ügynökség adatai szerint ennek megfelelően az ország olajkészletei már zsinórban második hete csökkennek, ami némi optimizmust hozhat a piacra.
A járvány agyoncsaphatja a brazil ágazatot
Megjelent a koronavírus több brazil mező és offshore kút személyzete körében is – közölték kormányzati források a Reutersszel. Az állami Petrobras növekvő esetszámról közölt adatokat, de olyan globális szereplők, mint a Shell, az Equinor és a Perenco is beszámoltak az esetek rohamos növekedéséről a brazil létesítményekben. | VG


