Megtartotta növekedési tervét a Medikémia
A járvány valamelyest visszafogta az autó-vegyitermékeket, festékeket és aeroszolokat gyártó szegedi Medikémia Zrt. bevételét, de a cég vezetői optimisták, és nem adják fel az eredeti terveiket: az elmúlt évek dinamikus növekedésének folytatódására számítanak – mondta Mayer Róbert marketing- és értékesítési igazgató.
A régi állami cégek közül kevés élte túl a rendszerváltozás cezúráját: ilyen az 1967 óta működő, száz százalékban magyar magánszemélyek tulajdonában álló, 118 dolgozót alkalmazó Medikémia. A cégnek az erős tudásbázis segítségével sikerült a modern európai igényekhez alkalmazkodnia. A termékei 95 százaléka saját fejlesztés, és jelentős része Magyarországon piacvezető, ott van a legtöbb multinacionális áruházlánc polcain, a hazai nagykereskedők raktáraiban és a szakboltokban. A Medikémia tavaly 5,5 százalékkal 2,7 milliárd forintra növelte az árbevételét, 2020-ra pedig 2,96 milliárd forintot célzott meg, ami majdnem 10 százalékos bővülés lenne. Az eladásai egyharmada kivitel: termékei Európa húsz országába jutnak el, és a tengerentúlra is. Részben emiatt nem kerülték el a céget a járvány okozta nehézségek: az év első öt hónapjában az eladások 10 százalékkal a terv alatt maradtak, de még így is meghaladták 2019 azonos időszakának az értékeit. „Elsősorban a jelentős volument képviselő romániai exportban alakult ki komoly kiesés. Mindennek ellenére a gyártás és az értékesítés folyamatos volt, létszámcsökkentésre, rövidített munkaidőre nem volt szükség” – mondta az igazgató. Az alkalmazottak egy része otthon dolgozott, és a vállalat már április elején gyors intézkedéseket tett a kieső árbevétel átmeneti pótlására. A járvány első szakaszában azonnal elindították háromféle saját fertőtlenítőszer gyorsított, ideiglenes engedélyeztetését, bár a jóváhagyás elhúzódása miatt csak májusban kezdhették őket gyártani. „A 2020-ra kitűzött terveivel kapcsolatban a társaság továbbra is optimista, nem változtat az eredeti célkitűzésein” – mondta Mayer Róbert.
Az árbevételében az idén is
10
százalékos bővülést vár
a Medikémia


