BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlyosan érinti a leállás a romániai vendéglátósokat

Rostás Szabolcs, Kolozsvár | Tetemes anya­gi veszteséget, bezárásokat kénytelen elkönyvelni a szálloda- és vendéglátóipar Romániában, ahol a járvány miatt elrendelt szigorítások nyomán egyelőre várat magára a szezonnyitás az idegenforgalomban. A bukaresti hatóságok június elsején enyhítettek a márciusban elrendelt kijárási és gyülekezési korlátozásokon, szabadon lehet közlekedni a települések között is, engedélyezték a vendéglátóhelyek teraszainak és kerthelyiségei­nek megnyitását, és látogathatók a tengerparti fürdőhelyek. Továbbra is zárva tartanak azonban az éttermek belterei, a szállodák turistákat nem, csak szolgálati úton tartózkodó vendégeket fogadhatnak, és az ország strandjai, medencéi sem nyithatnak ki egy darabig.

Vendéglátósok szerint a vendéglők, éttermek 10 százaléka, csaknem ötezer ven­dég­látóipari egység húzza le a rolót, mivel nem fogadhat vendéget. Daniel Mischie, a szálloda- és étteremláncok munkáltatói érdekképviseletének vezetője közölte, hogy a vendéglátással foglalkozók havi 400 millió eurós veszteséget szenvednek el, ezáltal csak ebben a szegmensben máris meghaladja az egymilliárd eurót a kiesés. A lassú újraindulás sem könnyű, hiszen a higiéniai, távolságtartási követelmények szerint például legalább kétméteres távolságot kell biztosítani két szomszédos asztal legközelebbi ülőhelyei között, egy asztalhoz pedig legfeljebb négy vendéget ültethetnek, ami alapvetően csökkenti a befogadókapacitást.

A kényszerszünet miatt mintegy 240 millió eurós deficitet könyvelt el a romániai szállodaipar az elmúlt három hónapban. Calin Ile, a romániai szállodaszövetség elnöke közölte: a márciusi, áprilisi és májusi kiesés idején hatmillió vendégéjszakától estek el, és a jövő sem túl fényes, mivel számítások szerint az év fennmaradó részében a telítettség a tavalyi év hasonló időszakának csupán a felét éri majd el. Emiatt erre az évre közel egymilliárd eurós veszteséget jósolnak a szállodaiparban. Mivel a szállásadók is fokozott óvintézkedések közepette lesznek kötelesek újranyitni – betartatva a vendégekkel a kötelező távolságtartás szabályait –, a kisebb hoteleknek csökkenteniük kell a szállókapacitásukat, hiszen például ugyanazt a szobát vagy lakosztályt csak az egyazon háztartásban élők foglalhatják el.

„Bár kormányzati szinten felmerült, az ágazat eddig semmilyen állami támogatásban nem részesült. Pedig a szállodaipari munkáltatókat csupán a fertőzés megelőzését szolgáló óvintézkedések mintegy 50 eurós kiadással terhelik alkalmazottanként” – állapította meg a szállodaszövetség vezetője, hozzátéve: a következő időszakban a vendéglátásban az a legnagyobb kihívás, hogy biztonságérzetet sugározzon a vendégeknek. Mindez kiderül egyébként a Travelminit.ro szállásfoglaló oldal friss felméréséből is, amely szerint a korábbi évektől eltérően a romániai lakosság számára idén nem az ár a fő szempont a nyaralás, a szabadidős tevékenység eldöntésekor, hanem a szállás biztonságossága és elhelyezkedése.

A keleti szomszédunknál lévő vendéglők, éttermek tíz százaléka, csaknem ötezer egység húzta le a rolót kényszerből

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.