Visszaeséstől tart a százéves építőanyag-gyártó
Az előző öt-hat esztendő két számjegyű növekedési üteménél lassúbb, de még mindig szép bővülést tervezett erre az évre a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó Kft., mert az új építésű lakások áfájának idei megemelése lassulást ígért a 2018-as 22 és a tavalyi 16 százalékos sebességről. Aztán megérkezett 2020 második csapása, a koronavírus. A járványkorlátozások oldása ellenére napról napra változnak a kilátások – mondta Gódi Attila ügyvezető. A Terrán sok mindent megélt és túlélt már százéves fennállása során. A frissen a határ túloldalára átkerült Felvidéken kezdte a betonalapú tetőcserepek gyártását a nagypapa, Mészáros Kálmán, a környék régi házain ma is ott láthatók kézi munkával készült cserepei. 1993-ban a fia, Mészáros Vilmos a baranyai Bólyban már félautomata gépsoron folytatta a hagyományos családi tevékenységet. A Terrán azóta nemzetközivé nőtte ki magát, és 2000-ben elkönyvelhette a szimbolikus győzelmet: visszatért az eredeti helyszínre, a csallóközi Vágfarkasdra – mondta az ügyvezető –, de jelen van Csehországban, leányvállalatai vannak Erdélyben, Szerbiában és Horvátországban, és partnereken keresztül értékesít Szlovéniában és Boszniában.
2020-ra 5-6 százalékos árbevétel-bővülés volt a terv, és a koronavírus érkezéséig minden jól alakult.
Az eredeti árbevételi tervet nem vizsgálta felül a Terrán, hiszen lehetetlen hosszú távra előre látni. Most 10-15 százalékos visszaesés látszik 2020-ra, de a helyzet folyamatosan változik, ezért szinte napról napra újraterveznek, a félelmek mellett azonban élnek a remények is. „Azt gondoljuk, hogy némi kormányzati beavatkozással a lakásépítési piac ismét növekedésnek indulhatna” – mondta az ügyvezető. Még kérdés, mekkora segítség, hogy a kistelepüléseken január 1-jétől visszaigényelhető az építkezések áfájának egy része. Másokkal együtt a Terrán már tavaly javasolta, hogy az áfamértékekben a kormány tegyen különbséget a vidék és a főváros között. Budapesten valóban nem volt ritka, hogy az alacsony áfát befektetési célú lakásszerzésre használták. „Vidéken azonban továbbra is inkább azért vesznek ingatlant, hogy legyen hol lakni” – közölte Gódi Attila.


