Forgalomcsökkenésre, elbocsátásokra készülnek a cégek Romániában
Rostás Szabolcs, Kolozsvár | Erőteljesen pesszimista hangulat jellemzi az üzleti szférát Romániában. Leghamarabb jövőre rázódhat helyre a gazdaság a szektor képviselői szerint, akik nagyon visszafogott várakozással tekintenek a koronavírus-járvány okozta válságból való kilábalásra. A vállalkozások körében végzett felmérések arról tanúskodnak, hogy a cégek leghamarabb jövőre reménykednek a gazdaság viszonylagos újjáéledésében. A román–német kereskedelmi kamara (AHK Románia) által rendelt kutatás tanúsága szerint a kereskedelmi társaságok többsége arra számít, hogy 10 és 25 százalék közötti arányban csökken az üzleti forgalom, 24 százalékuk pedig 25 százalékot meghaladó mértékű visszaesést prognosztizál. Noha a bukaresti hatóságok fokozatosan enyhítenek a koronavírus-járvány miatt foganatosított korlátozásokon, a kormány pedig vissza nem térítendő támogatást ígér a cégeknek, szerintük ebben az évben még nem tudnak túllépni a krízis okozta sokkon.
Az üzleti szféra képviselőit legnagyobb mértékben a termékek és szolgáltatások iránti kereslet visszaesése érinti hátrányosan, ugyanakkor hatalmas kihívás a betervezett befektetések elmaradása vagy halasztása is. Az AHK Románia felmérése szerint jelen pillanatban kevés cég tervez beruházásokat: a társaságok mindössze 4,5 százaléka gondolja úgy, hogy lesz anyagi lehetősége fejleszteni. A megkérdezett cégek fele nem tervez elbocsátást alkalmazottai körében, 46 százalékuk viszont úgy véli, hogy elengedhetetlen lesz a létszámleépítés. Egyébként a bezárások és elbocsátások máris elkezdődtek: a francia Lactalis tejtermékgyártó augusztus végéig bezárja két, több száz dolgozót foglalkoztató romániai üzemét, az ország déli felében működő Ford-gyár ugyancsak megválik néhány száz, határozott idejű munkaviszonyban lévő alkalmazottjától.
Nem véletlen, hogy az üzleti szféra érdeklődéssel várja, mi valósul meg a román kormány által meglebegtetett gazdaságélénkítési csomagból, amely egyebek mellett 2,5 milliárd eurót ígér a kis- és középvállalkozások újraindítását támogató programokra, beruházásokra és forgótőkére. Sokan egyfajta mentőövként várnak az intézkedésekre. Sebastian Metz, a román–német kereskedelmi kamara vezérigazgatója is minél gyorsabb beavatkozást sürget. „Mi már a világjárvány elején kezdeményeztük az üzleti szféra megsegítését célzó programcsomagot. Továbbra is úgy látjuk, hogy sürgősen a gyakorlatba kell ültetni ezeket a gazdaságfejlesztési intézkedéseket a munkanélküliség növekedésének elkerülése érdekében, és hogy a járványnak a munkaerőpiacra gyakorolt hatását minimálisra lehessen csökkenteni.”


