BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Blackstone miatt bojkottálnak a fogyasztók

G. G. | Bojkottálni kezdték a zab­ital­ja­ival híressé vált Oatly-t a fogyasztói, miután a Blackstone 10 százalékos részesedést ­szerzett a társaságban. A The Intercept tényfeltáró portál szerint ugyanis a magántőke-befektető csoport által birtokolt brazil logisztikai vállalat, a Hidrovias do Brasil fejlesztésével pusztítják az amazóniai erdőket. Bár a Blackstone szóvivője szerint az erdőirtással kapcsolatos vádak hamisak, ez nem győzte meg az Oatly zabitalt bojkottáló fogyasztókat, akik szerint a Blackstone a befektetéssel a környezetkárosító beruházásokat szeretné álcázni, és magát „zöldkommunikációval” tisztára mosni. Az Oatly ennek ellenére örvend a Blackstone-nak, és egyelőre nem tervezi a befektetők szelektálását – mondta Ashley Allen, az Oatly fenntarthatósági vezetője.

A globális piacon versenyző, az Amerikai Egyesült Államokban már piacvezető Oatly a nyáron 400 millió dollár tőkét vont be, amelyből újabb gyárakat tervez építeni Euró­pában, Amerikában és Ázsiában. A forrás fele banki zöldkölcsönből származik, 200 millió dollár pedig a Blackstone magántőke-befektető csoporttól. Az Oatly 10 százalékos tulajdonrészét vette meg a Blackstone, amely a világ egyik legnagyobb kockázatitőke-társasága, összesen 564 milliárd dollár értékű eszközállományt kezel. A svéd gyökerű Oatly zabital­gyártó cég fejlődése az elmúlt évek nagy sikertörténete: a kilencvenes évek elején alapított malmői vállalat a globális élelmiszerpiac egyik legnagyobb szereplőjévé nőtte ki magát, ma körülbelül 2 milliárd dollárt ér. A zabital népszerűségét az elmúlt években az is növelte, hogy a termék jól illeszkedik a környezettudatos trendekbe. Az élelmiszeripar ugyanis a globálisan kibocsátott üvegházhatású gázok 25 százalékáért felelős, amelynek fele a hús- és tejiparból származik, a fogyasztók nagyrészt emiatt fenntartható alternatívákat keresnek. A zabital a tej helyettesítője, a készítéséhez jóval kevesebb vízre van szükség, és előállítása közben kevesebb üvegházhatású gáz keletkezik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.