A Kalmár Motor Kft., a Yamaha termékeinek kizárólagos dél-magyarországi forgalmazója megduplázta árbevételét 2016 és 2019 között, és az idén is növekedésre számít. A járműszektor idei gyászos teljesítményét ismerve ez váratlan lehet, a járványnak azonban volt egy olyan hatása, amely egyes forgalmazóknak kedvezett, ahelyett, hogy ártott volna.
„Márciusban, a járvány kezdetén megijedtünk, hiszen amit mi árulunk, azt nevezhetjük luxusterméknek, és tudható, hogy az általános kereslet-visszaesést először ez az árukategória szokta megérezni”– idézte fel Kalmár Szilvia ügyvezető. Az 1982-ben Kalmár József alapította szegedi családi vállalkozás 1992, a Yamaha magyar piacra lépése óta tagja a márkakereskedői rendszernek, és egyedüliként az országban a japán cég teljes termékválasztékát forgalmazza: motorkerékpárokat, vízirobogókat (jetskiket), csónakmotorokat és quadokat. Azóta a Suzuki és a Kawasaki is rákerült
a palettára, de a Yamaha súlya még mindig 60 százalék. „A járvány miatt kevesebben választották a külföldi nyaralást, ehelyett azonban megnőtt a kereslet a belföldi szabadidő- és hobbitermékek iránt
– mondta az ügyvezető. – Még sokkal jobb évünk lett volna, ha mindenkit ki tudunk szolgálni, de mind a három márkánkból készlethiány alakult ki a nyáron a szállítóinknál.” Nem új gyakorlat, hogy a japán exportálók megrendelésre gyártanak, hogy ne kelljen raktárkészletekre költeni. Az európai raktárakban a járvány előtt általában volt elegendő készlet az igények kielégítésére, ez azonban megváltozott – a gépjárműpiacon is –, miközben az európai hálózatban átszervezések is bonyolították a helyzetet. Ez probléma, mert szezonális termékekről van szó, vagyis nem lehet azt mondani a vevőnek, hogy sok hónapot kell várnia – tette hozzá Kalmár Szilvia. A Suzukival, mivel belföldön is jelen van, kicsit könnyebb a helyzet, tervezhetőbb az ellátás.
A nehézségek ellenére a Kalmár Motor Kft. arra számít, hogy a tavalyi csaknem 500 milliós árbevételt idén is elérik, sőt meghaladják: nem állt meg a növekedés, miután tavaly 464 millió forintot kasszíroztak, 12 százalékkal többet, mint 2018-ban. A jövő év már kérdéses. Biztonságot jelent, hogy több lábon állnak: motor- és autószervizzel, hatósági műszaki és eredetvizsgálattal is foglalkoznak. A döntő részt azonban a kereskedelem adja, és a cég úgy döntött: fejleszt. Jelenleg folyik a Yamaha új arculati kézikönyve szerinti szalonfelújítás, majd új szervizcsarnok építése következik, amelyet legkésőbb 2021 végére szeretnének birtokba venni. „Előremenekülünk” – mondta Kalmár Szilvia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.