G. G. | A Heinekenre 2 millió fontos bírságot szabott ki az angol gazdasági versenyhivatal, a CMA az Egyesült Királyságban. A sörgyártó és -forgalmazó vállalat pubokat bérbe adó érdekeltsége, a Star Pubs & Bars arra presszionált bizonyos vendéglátóhelyeket, hogy a Heineken által forgalmazott termékekkel szolgálják ki a vendégeket.
A versenyhivatal információi szerint a Heinekent majdnem száz brit vendéglátóhely kérte arra, hogy más gyártótól származó szeszes italt is árusíthasson, a holland sörmulti viszont igyekezett olyan szerződéseket elfogadtatni az üzemeltetőkkel, amelyekkel biztosította, hogy a sörözők csakis a Heineken által gyártott termékeket forgalmazzák.
A Star Pubs & Bars 2016-ban került a Heinekenhez 305 millió fontért, a cég különféle megállapodásokat köt a sörözők üzemeltetőivel. A hatóság 2016 júliusától három éven át vizsgálta, hogy a Star Pubs & Bars betartja-e a brit kocsmakódexet (Pubs Code), vagyis azt, hogy a sörözők üzemeltetői a kínálatukban több gyártótól származó italt is szerepeltetnek. A Star Pubs & Bars a versenyhivatal megállapítása szerint a tizenkét figyelmeztetés ellenére sem változtatott érdemben a gyakorlatán, és nem egyeztetett transzparens módon a pubok üzemeltetőivel. Lawson Mountstevens, a Star Pubs & Bars vezérigazgatója szerint a büntetés indokolatlan és aránytalan, ráadásul egy olyan időszakban jött, amikor az egész szektor súlyos pénzügyi válságban van. A Heineken-részvények árfolyama a tegnapi kereskedésben 2,5 százalékkal csökkent, az év elejétől pedig már 19 százalékkal esett az értékük.
A sörmultinak
2
millió font büntetést kell fizetnie
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.