Amerikai közreműködéssel készül történetének legnagyobb infrastruktúra-fejlesztő programjára Románia. Dan Brouillette amerikai energiaügyi és Virgil Popescu román gazdasági és energiaügyi miniszter írt alá megállapodást az atomenergetikai együttműködésről. Románia az Egyesült Államok segítségével tervezi korszerűsíteni a cernavodai atomerőmű 1-es blokkját, és megépíteni a 3-as és a 4-es blokkot. Az új reaktorok Candu 6 típusúak lesznek, akárcsak a működő két reaktor. A beruházáshoz amerikai pénzintézetek nyújtanának hétmilliárd dollár hitelt. A bővítést az amerikai AECOM koordinálja, és kanadai és francia cégeket is bevonnak.
Az előző román szociáldemokrata kormány tavaly a kínai China General Nuclear Power Corporation vállalattal kötött előzetes megállapodást a cernavodai atomerőmű új reaktorainak megépítéséről. 2013-ban Victor Ponta ugyancsak baloldali kormánya kezdett tárgyalásokba a bővítésről, ám a tavaly ősz óta hivatalban lévő román liberális kabinet felkérésére az atomerőművet működtető Nuclearelectrica állami vállalat idén nyáron felmondta az együttműködést. Bukarest 2013 előtt már több tendert is kiírt a cernavodai 3-as és 4-es blokk megépítésére, de jelentkezők híján vagy a visszalépésük miatt mindig el kellett halasztani a bővítést. Az erőműben a tervezett öt reaktor közül eddig csak kettő épült meg: az első 1996-ban, a második 2007-ben. Az 1400 megawatt összesített teljesítményükkel a tavalyi 55 terawattórás román villamosenergia-szükséglet 22 százalékát fedezték. A két új reaktor kapacitása a korábbi tervek szerint együttesen 1400 megawatt lenne, vagyis megkétszereznék az atomerőmű teljesítményét.
Az amerikai kormányzat ugyanakkor nagyszabású közlekedési projekteket is szívesen támogatna a térségben. Ezek közé tartozik Adrian Zuckerman, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete szerint az a terv is, hogy Lengyelország bevonásával sztrádával és vasútvonallal kötnék össze a kelet-romániai Konstancát és a lengyelországi Gdanskot, ezáltal a Fekete- és a Balti-tengert. „Ez az infrastrukturális projekt még jó ideig óriási nyereség Románia és Lengyelország, de az egész térség gazdasága számára is” – vélekedett a diplomata, aki nem bocsátkozott részletekbe az autópálya- és a vasútépítés kapcsán, a várható költségekről sem beszélt. Romániának egyébként nincs túl jó tapasztalata az amerikai sztrádaépítés terén: a Bechtel vállalat mindössze 52 kilométert épített meg a 415 kilométer hosszúra, 2,2 milliárd euró összköltségűre tervezett észak-erdélyi pályából Kolozs megyében. A bukaresti hatóságok 2013-ban szerződést bontottak a céggel, amelynek 1,4 milliárd eurót fizettek ki az 52 kilométeres szakasz kivitelezéséért, ráadásul a Bechtel 37,2 millió euró kártérítést is kapott.
A bukaresti szállítási minisztérium valamival több információval szolgált a Három Tenger Kezdeményezés térségének infrastrukturális beruházásaiba illeszkedő két projektről. A Rail-2-Sea elnevezésű, polgári és katonai célokat egyaránt szolgáló Konstanca–Gdansk vasútvonal 3663 kilométer hosszúságú lenne, Lengyelországon és Románián kívül Szlovákián és Magyarországon is keresztülhaladna. A román és a lengyel kikötővárost összekötő autópálya szintén átszelné Magyarországot. A román közlekedési tárca szerint a Via Carpatia közlekedési folyosóról van szó, amely az eredeti tervek szerint a Balti-tengert és az Égei-tengert kötné össze a litvániai Klaipeda és a görög Thesszaloniki között. Magyarországon egyébként várhatóan 2021 végére használható lesz a Via Carpatia teljes, mintegy 340 kilométeres, Miskolcot és Debrecent is érintő szakasza.
Az új erőműblokkok
1400
megawattal növelik
a teljesítményt
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.