BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU-büdzsé vitája felkavarta az EKB-t is

Biztosra vehető, hogy a két hét múlva esedékes európai uniós csúcsra elhárul a költségvetés és a kilábalási alap ellen emelt lengyel és magyar vétó veszélye – mondta tegnap Heiko Maas, az EU féléves elnökségét betöltő Németország külügyminisztere. A berlini fórum résztvevői már olvashatták Olli Rehn, az Európai Központi Bank kormányzótanácsi tagja nyilatkozatát, aki azt mondta a Bloomberg hírügynökségnek: felelőtlenségnek tartja, hogy az EU pénzügyi kereteinek vitájából „politikai futballt” csináltak, az EKB-ra hagyva a válság kezelését.

Ha nincs megállapodás az összesen 1800 milliárd eurós hétéves büdzséről és az alapról, az valóban kényelmetlen helyzetbe hozhatja az eurózóna jegybankját. December 10-én sorsdöntő ülést tart, ahol az idén másodszor is recesszióba süllyedő európai gazdaság megsegítésére várhatóan felduzzasztja kötvényvásárlási keretét, és Rehn szerint újrakalibrálhatja a mínusz 1 százalékos kamat mellett a bankoknak továbbkölcsönzésre nyújtott LTRO-hitelprogramot. Ha a kétnapos EU-csúcson továbbra is kérdésesek lesznek a pénzügyi keretek, az EKB csak vaktában tud tüzelni. A járvány második hulláma jelentős károkat okoz, ezért a monetáris és a költségvetési gazdaságösztönzést is fenn kell tartani – hangsúlyozta Rehn.

Magyarország és Lengyelország azonban a múlt héten megvétózta a büdzsét és a kilábalási alapot, mert elutasítják azt a tervezett „jogállamisági” mechanizmust, amely a kifizetéseket többségi szavazással eldönthető politikai feltételekhez kötné. A mechanizmushoz ugyanakkor több tagállam, köztük Hollandia is ragaszkodik. Az EU-tagok közös adósságvállalásával finanszírozott összegekre több tagállamnak – főképp a dél-európaiaknak – sürgős szüksége lenne a válság elleni harchoz. A tervezett mechanizmust elutasítók azt szeretnék, hogy a kifizetések jogi, és ne politikai alapon dőljenek el. A német külügyminiszter nem részletezte, konkrétan milyen megoldás vezethet kompromisszumhoz, csak annyit mondott: akár napokon belül megszülethet a megegyezés. Nála valamivel többet árult el az ugyanott felszólaló Augusto Santos Silva, Portugália külügyminisztere. A magyarok és a lengyelek valamiféle garanciát kaphatnának, hogy az új mechanizmus jogbiztonságot kínál számukra – mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.