BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elégedett a tőzsde és a gazdasági elit

Janet Yellen pénzügyminiszteri kinevezését várha­tóan jóváhagyja az amerikai szenátus. A Fed korábbi elnökét vita nélkül a legmegfelelőbb jelöltnek tartják a posztra.

Pozitívan fogadták a befektetők és az amerikai gazdasági élet vezetői a kiszivárgott információt, amely szerint Joe Biden megválasztott elnök Janet Yellent, a Fed korábbi elnökét jelöli a pénzügyminiszteri posztra. A 74 éves szakember 2014-től 2018. februári leváltásáig vezette a jegybank szerepét betöltő Fedet, így mindenki jogosan várja, hogy képes lesz együtt dolgozni az utódjával, Jerome Powell-lel a gazdaság talpra állítása érdekében. Megnyugtató lehet a cégvezetők számára, hogy Yellen nemrégiben nyíltan hangsúlyozta, az amerikai gazdaságnak továbbra is rendkívüli fiskális támogatásra van szüksége, az pedig különösen, hogy nem a progresszív demokrata szárny valamelyik képviselője, például Elizabeth Warren szenátor kerül a tárca élére. Yellen volt az első nő a Fed élén, és ő lesz az első a pénzügyi tárca vezetői között, akire példátlanul nehéz kihívás vár a koronavírus-járvány következtében megugrott munkanélküliség és a rekordnagyságúra nőtt államadósság kezelése miatt. Barry Knapp, az Ironsides Macroeconomics kutatási igazgatója szerint az utóbbi ügyében különösen fontos az együttműködés a pénzügyminisztérium és a Fed között, ami eddig nem volt meg. Yellent kimondottan alkalmasnak tartják az elemzők a munkanélküliség problémájának megoldására is, mivel ő volt az, aki a Fed vezetői közül elsőként kezelte kiemelt fontosságúként a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentését, mivel azok szerinte veszélyeztetik az alapvető amerikai értékeket és a jövőt. Mivel Yellen nyíltan ellenezte Steven Mnuchin jelenlegi pénzügyminiszter döntését a vállalati kötvények, az önkormányzati hitelek és a közepes méretű vállalatok finanszírozását támogató jegybanki programok év végi befejezéséről, ezért a CNBC által idézett stratégák arra számítanak, hogy visszafordítja azokat. A leendő pénzügyminiszter szakmai tapasztalata és elismertsége valószínűsíti, hogy a szenátus még abban az esetben sem gördít akadályt a kinevezése elé, ha a republikánusok maradnak többségben. Jelölése arra utal, hogy Biden a tapasztalatot részesíti előnyben, nem politikai nagyágyúkat vagy támogatókat választ a kormányába. A külügyi tárca élére Antony Blinkent jelölte, John Kerry volt külügyminiszter személyében pedig klímaügyi különmegbízottja is lesz.

Megkezdődött a hatalomátadás

Joe Biden csapata végre hivatalosan is megkezdhette a hatalomátvételt, miután Donald Trump elnök jóváhagyása után az illetékes szövetségi hatóság vezetője úgy döntött, hogy biztosítja az ehhez szükséges anyagi fedezetet. A hatalomátadási folyamatot Biden részéről levezénylő csoport vezetője, Yohannes Abraham hétfőn este közleményben jelentette be, hogy megkezdték az egyeztetéseket a szövetségi kormányzat tisztségviselőivel elsősorban a koronavírus-járvány ügyében és nemzetbiztonsági kérdésekről. Trump ugyanakkor még mindig nem ismerte el a vereségét, az eddigi kudarcok ellenére folytatja a jogi küzdelmet a választás eredményének megváltoztatásáért. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.